Perez élcsapathoz szerződne

Ugyan kiválóan érzi magát jelenlegi csapatánál, a Saubernél, Sergio Perez elárulta, mihamarabb szeretne versenyeket nyerni a Forma-1-ben, ehhez pedig egy igazán versenyképes autóra van szüksége.



Ugyan kiválóan érzi magát jelenlegi csapatánál, a Saubernél, Sergio Perez elárulta, mihamarabb szeretne versenyeket nyerni a Forma-1-ben, ehhez pedig az szükséges, hogy egy igazán versenyképes istálló színeiben álljon rajthoz a királykategóriában.

Az ifjú tehetség tavaly mutatkozott be a száguldó cirkuszban, az idei Maláj Nagydíjon pedig életében először állhatott fel a dobogóra, amikor a kaotikus körülmények közepette a futamgyőzelemért szállhatott harcba Fernando Alonso ellenében.

A mexikói versenyző elárulta, csalódott, amiért végül egy apró vezetői hiba miatt nem sikerült legyőznie a kétszeres világbajnokot.

„Malajziában inkább veszítettem el a győzelmet, mintsem nyertem volna egy második helyet. Ha ismét megfuthatnám azt a versenyt, megnyerném” – mondta Perez, majd hozzátette, mihamarabb futamgyőzelmekért szeretne harcolni, ehhez pedig arra van szükség, hogy egy valódi élcsapatnál versenyezzen.

„Eljön egy pont a karrieredben, amikor már úgy érzed, készen állsz arra, hogy a legjobb versenyzőkkel küzdj a legjobb csapattal. Számomra ez a következő logikus lépés. Kényelmesen érzem magam a Saubernél, de amilyen hamar csak lehet, versenyeket akarok nyerni.”

Perez legfőbb támogatója egyébként a Telmex nevű kommunikációs mamutcég, illetve annak tulajdonosa, a mexikói milliárdos Carlos Slim. Perez elárulta, a szezon későbbi felében közösen döntenek majd a továbbiakról.

„Közösen döntjük el, mi legyen. Mondtam neki, hogy a szezon későbbi szakaszában szeretnék beszélni vele a jövőmről, és arról, hogy milyen lehetőségeim is vannak.”

Miután Perez a Ferrari tehetségkutató programjából került ki, rendkívül jó kapcsolatot ápol a maranellói gárdával. Éppen ezért nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban számtalanszor összefüggésbe hozták már az olaszokkal, hiszen a szezon elején gyengélkedő Felipe Massát válthatná jövőre.

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!