Perez: Ez elég tiszteletlen volt Ricciardótól - F1VILÁG.HU

Perez: Ez elég tiszteletlen volt Ricciardótól

HIRDETÉS
Sergio Perez, a Racing Point versenyzője szerint Daniel Ricciardo tiszteletlen manővert hajtott végre azzal, hogy megpróbálta őt megelőzni az időmérőn.
Sergio Perez, Racing Point RP19

Többek között Ricciardo és Perez is gyorskörét kezdte az időmérő edzés első szakaszában, amikor nagy forgalom alakult ki a pálya utolsó kanyarjában – az ausztrál pilóta úgy gondolta, megelőzi versenytársait, hogy kellően felmelegítse az abroncsait a kör kezdetére. 

Perez azonban ezt nem hagyta, így Ricciardo mögötte maradt, viszont nem volt elegendő távolságra a mexikóitól. Mivel egyikőjük sem tudott megfelelően felkészülni a gyorskörére, mindkét pilóta időt veszített, és a Perez a 17., Ricciardo pedig a 18. helyen zárt.  

Ricciardo úgy nyilatkozott, közösen „cseszték el” egymás körét, Perez szerint viszont a Renault pilótája volt a ludas, egyenesen „tiszteletlen” volt, amit csinált. 

„Látod az autókat magad előtt, mindenki igyekszik távolságot tartani” – nyilatkozta Perez a Sky F1-nek a kvalifikációt követően. „Azt hiszem, amivel Daniel próbálkozott, nagyon tiszteletlen volt, elcseszte a saját és az én körömet is. 

„Végül nagyon szorosan Lando mögött kezdtem meg a köröm, Daniel is közel volt hozzám, szóval ez nagyon rosszul jött ki nekünk.”

„Nyomnom kellett, mert ez volt az utolsó kanyar – különben túl közel lettem volna hozzá. Így viszont Norrishoz voltam túl közel” – összegezte Perez.

A száguldó cirkusz mezőnye ezen a hétvégén a Hungaroringen vendégeskedik, az F1VILÁG.HU csapata pedig a helyszínről számol be a Magyar Nagydíj eseményeiről! Weboldalunk mellett érdemes figyelemmel kísérni Facebook-oldalunkat is, de természetesen elérhetőek vagyunk az Instagramon is!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Perez: Ez elég tiszteletlen volt Ricciardótól
Perez majdnem kiesett a Q1-ben, mielőtt második rajthelyet szerzett
Sainz miatt megóvja az időmérő eredményét az Aston Martin!
Verstappen: Az időmérőre sikerült még jobbá tennünk az autót
Sainz megoldotta, hogy ne érje túl nagy ütés a Ferrarit
Hamilton hibázott, esőben bízik a versenyen

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!