Pérez: Le akarom rajtolni Räikkönent!

Egész hétvégén pazarul teljesített, és az időmérőn is remekelt a Force India versenyzője, Sergio Pérez.


Egész hétvégén pazarul teljesített, és az időmérőn is remekelt a Force India versenyzője, Sergio Pérez.

Az ifjú versenyző a negyedik rajthelyet csípte el, és természetesen nagyon elégedett volt saját maga, illetve autója szombati teljesítményével.

„Egész végig nagyon erősek voltunk az időmérőn” – mondta elégedetten a mexikói tehetség.

„Nagyon boldog vagyok és köszönettel tartozom a csapatnak, mert úgy tűnt, minden egyes változtatással jó irányba indultunk el. Sao Paulóban nagyon gyenge hétvégénk volt, de aztán alaposan kielemeztünk mindent, rengeteget tanultunk, és szerintem ma ezt sikerült megmutatni.”

Pérez hozzátette, úgy érzi, túlteljesítettek ma, így nem lesz könnyű dolguk a holnapi versenyen. A mexikói célja viszont az, hogy a rajtnál megelőzze a mellőle induló Kimi Räikkönent.

„Ami a holnapi versenyt illeti: szerintem ma sikerült jó néhány pozícióval előrébb végeznünk, mint ahogy az autó teljesítménye alapján kellett volna, szóval nehéz lesz magunk mögött tartani a többieket.”

„De bármi lehetséges, a legfőbb célom pedig az, hogy elkapjam Kimit a rajtnál.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!