Pérez: Nagyon sokba került a délelőtti defekt

Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzését követően a McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Sergio Pérez.


Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzését követően a McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Sergio Pérez.

A 23 esztendős pilóta mindössze a tizennegyedik rajthelyről vághat neki a vasárnapi futamnak, miután sokat szenvedett szombaton, Silverstone-ban.

„Ez egy nagyon nehéz nap volt számunkra” – mondta csalódottan Pérez.

„A tegnapi edzésnappal összehasonlítva sokat javultunk, de ez sajnos nem mutatkozott meg az eredményekben. Balszerencsések voltunk a mai időmérőn.”

Pérez a ma délelőtti harmadik szabadedzés nagy részét kénytelen volt kihagyni, egy bal hátsó defekt miatt ugyanis több helyen is megsérült versenyautója. Az ifjú versenyző szerint főképp ez okozta az időmérős küszködést.

„A harmadik szabadedzés nagyon fontos, hiszen meg kell találnunk az autó megfelelő beállításait, ezért természetesen nagyon csalódott vagyok” – magyarázta.

„Megsérült az autó padlólemeze is, így vissza kellett szerelnünk a régebbit.”

A McLaren versenyzőjét ráadásul az is hátráltatta, hogy az időmérő során a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakemberei mérlegelésre szólították őt.

„Sokat küszködtem a gumik felmelegítésével, mert meg kellett állnom az FIA kérésére mérlegelésre, emiatt pedig lecsökkent az abroncsok és a fékek hőmérséklete.”

Pérez abban bízik, a holnapi versenyen a legjobb tíz közé tudja verekedni magát.

„A cél az, hogy pontszerző helyen fejezzem be a futamot, de ez nagyon nehéz lesz. Ahhoz, hogy sikerüljön, talán teljesen más stratégiát kell választanunk, mint a többi csapat.”

Pérez csapattársa, Jenson Button a tizenegyedik helyről rajtolhat Silverstone-ban.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!