Perez szerint idén meglehet az első győzelem is - F1VILÁG.HU

Perez szerint idén meglehet az első győzelem is

HIRDETÉS

A Sauber ifjú versenyzője, Sergio Perez úgy érzi, csapatának jó esélyei lehetnek arra, hogy a szezon hátralévő részében időnként a futamgyőzelemért is harcba szálljon.


A Sauber ifjú versenyzője, Sergio Perez úgy érzi, csapatának jó esélyei lehetnek arra, hogy a szezon hátralévő részében időnként a futamgyőzelemért is harcba szálljon.

A mexikói pilóta idén másodszor állhatott fel a dobogóra, miután a tizenötödik helyről rajtolva harmadikként ért célba Kanadában.

Perez elmondta, nagyszerű érzés, hogy ismét az élmezőnyben végzett, azonban nem elégszik meg ennyivel.

„Az a vágyunk, hogy minden futamon a dobogóért harcoljunk. Nagyon őrült verseny volt a vasárnapi, ahogy azt már többször láthattuk idén. Viszont úgy hiszem, elég jók vagyunk, hogy megcsináljuk, és ez is a célunk: meg akarjuk szerezni a csapat idei első győzelmét” – mondta magabiztosan a mexikói, majd hozzátette, különleges érzés volt Kanadában is dobogóra állni.

„Véleményem szerint minden dobogós eredmény különleges, különösen úgy, hogy eddig még csak kétszer sikerült felállnom a pódiumra. Azért dolgozunk, hogy rendszeresen az élen harcoljunk, és egy napon én magam is élversenyzővé váljak. Tehát – ha esélyem van rá – meg kell mutatnom, mire vagyok képes, mert soha nem tudhatod, mennyi lehetőséged lesz erre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!