Megosztás:

Petrov nem úszta meg a büntetést

Petrov ismét az utolsó sorok egyikéből rajtolhat.
Petrov ismét az utolsó sorok egyikéből rajtolhat. © Bridgestone

Ahogy arra számítani is lehetett, Vitaly Petrov egy öt helyes rajtbüntetést kapott, amiért feltartotta Timo Glock-ot a szombati időmérő első etapjában Monzában.

A Renault orosz versenyzője éppen a boxutcából hajtott ki a pályára, mikor Glock megkezdte mért körét, ám vissza kellett vennie, mert Petrov elé vágott az első sikán előtt, és csúnyán feltartotta.

Petrov – aki a tizenötödik pozícióba kvalifikálta magát – ezzel visszacsúszott a huszadik helyre, miután a sportfelügyelők bűnösnek találták, és egy öt helyes rajtbüntetéssel jutalmazták.

„Csak elnézést tudok kérni tőle, ha feltartottam” – mondta Petrov. „Nem láttam magam mögött, és a kék zászlókat sem láttam, mikor hajtottam ki a boxutcából.”

„A rajtbüntetésem még inkább megnehezíti a dolgokat, ahogy azt Spában is láthattuk, de holnap egy másik napra virrad, és rengeteg minden megtörténhet a versenyen.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: