Petrov remekül kijön Sennával

Optimistán várja a hétvégi Olasz Nagydíjat a Lotus Renault GP fiatal versenyzője, Vitaly Petrov, kinek elmondása szerint kiváló a viszonya újdonsült csapattársával, Bruno Sennával.


Optimistán várja a hétvégi Olasz Nagydíjat a Lotus Renault GP fiatal versenyzője, Vitaly Petrov, kinek elmondása szerint kiváló a viszonya újdonsült csapattársával, Bruno Sennával.

Petrov a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, bízik abban, hogy a Belga Nagydíjhoz hasonlóan Monzában is a pontszerző helyekért szállhatnak majd harcba.

„A monzai egy nagyon érdekes pálya, ahol teljesen más leszoríterő-szinttel körözünk, mint más helyszíneken” – magyarázta az orosz versenyző.

„Emellett szükség van egy nagyon erős motorral, valamint kifinomult fékekre is. Nincs sok kanyar, de a pálya minden egyes centimétere kritikus a köridő szempontjából. Fékezés, kigyorsítás, valamint a kanyarok kijárata – Monzában minden a precizitásról szól.”

Petrov hozzátette, reméli, hogy a belgiumi eredményekre tudnak építeni a hátralévő versenyeken.

„A spái egyértelműen pozitív hétvége volt, hiszen azt megelőzően voltak nehéz versenyeink. Tehát meg voltunk elégedve azzal, hogy visszakerültünk a top 10-be, és remélhetőleg innen folytathatjuk tovább.”

Miután a Lotus Renault GP a Belga Nagydíjat megelőzően megvált Nick Heidfelddől, Petrov új csapattársat kapott Bruno Senna személyében.

Az orosz versenyző elmondta, remek kapcsolatot ápol a néhai Ayrton Senna unokaöccsével, kinek minden tehetsége megvan ahhoz, hogy jól szerepeljen az idei évben.

„Hosszú ideje ismerem Brunót, hiszen együtt versenyeztünk a GP2-ben. Akkoriban ugyan nem voltunk közeli barátok, de amióta csatlakozott hozzánk, azóta nagyon jól kijövünk, ott volt minden egyes értekezleten, együtt ebédeltünk, sokat beszélgettünk és jó kapcsolatot alakítottunk ki.”

„Nagyszerű srác, egy igazán tehetséges versenyző, de ez nyilvánvalóvá vált Belgiumban.”

Petrov elmondta, természetesen egészséges versengés van köztük csapaton belül, ám Senna teljesen megérdemelte, hogy a hetedik helyen zárta a Belga Nagydíj időmérő edzését.

„Volt némi problémám az autóval a Q3-ban, de azt hiszem, Bruno teljesen megérdemelte az eredményt. Nagyon erős időmérőt teljesített és bizonyította képességeit.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!