Petrov saját kezébe vette jövőjét - F1VILÁG.HU

Petrov saját kezébe vette jövőjét

HIRDETÉS

2014-ben visszatérne a Forma-1-be a Lotus és a Caterham korábbi versenyzője, Vitaly Petrov.


2014-ben visszatérne a Forma-1-be a Lotus és a Caterham korábbi versenyzője, Vitaly Petrov.

Az orosz pilóta nemrégiben szakított menedzserével, Oksana Kosatechenkóval, aki a Caterham kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedik a továbbiakban, Petrov azonban nem mondott le a Forma-1-ről.

„Saját kezembe veszem a jövőm, megpróbálom kideríteni, ki lesz az, aki együtt dolgozik velem, és akivel együtt dolgozom jövőre” – mondta a 28 esztendős versenyző az f1news.ru című internetes lapnak nyilatkozva. „Lesznek változások. Nem akarok még beszélni erről, de a közeljövőben minden világosabb lesz majd.”

Petrov 2010-ben a Renault színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, a tavalyi évet pedig már a Caterham alakulatánál töltötte, mely csapat azonban nem hosszabbította meg szerződését az idei évadra, így az orosz versenyző ülés nélkül maradt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!