Pic elismerte, nem biztos a helye a Caterhamnél

A Caterham Forma-1-es csapatának versenyzője, Charles Pic elismerte, semmi garancia nincs arra, hogy 2014-ben is a kiscsapat versenyzője marad.


A Caterham Forma-1-es csapatának versenyzője, Charles Pic elismerte, semmi garancia nincs arra, hogy 2014-ben is a kiscsapat versenyzője marad.

Az ifjú francia tavaly a Marussia színeiben debütált a Forma-1-ben, az idei évre pedig az orosz alakulat riválisához, a Caterhamhez szerződött.

Miután a pletykák szerint Heikki Kovailainen jó eséllyel pályázik a leafieldi alakulat egyik ülésére, Pic helye veszélybe kerülhet.

„Számomra az volna a logikus, ha a Caterhamnél maradhatnék, de nem tudok semmi biztosak” – nyilatkozta a fiatal versenyző.

„Van még néhány elérhető ülés a következő szezonra, úgyhogy meglátjuk.”

Amikor arról kérdezték, van-e esély arra, hogy mindössze két szezon után véget ér F1-es pályafutása, így válaszolt: „Ugyanaz a helyzet, mint minden évben. Alapvetően azt gondolom, nem sokat változtak a dolgok.”

„Megpróbálunk a versenyekre fókuszálni, ezen a hétvégén mindent beleadunk, hogy jó eredményt érjünk el. Aztán majd meglátjuk, mi lesz jövőre.”

A Caterham jelenleg a tizenegyedik helyet foglalja el az összetettben, és Pic nincs meggyőződve arról sem, hogy a tizedik hely megszerzésével biztosított lenne a helye a csapatnál.

„Nem tudom, hogy ez segítene-e a helyzetemen, a csapatnak viszont mindenképp jól jönne, és ez a cél. Szóval küzdeni fogunk érte, aztán majd kiderül.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!