Piquet a McLaren és a Ferrari előtt Barcelonában

A Renault istálló brazil versenyzője, Nelsinho Piquet végzett az élen az e heti tesztprogram utolsó napján Barcelonában, ahol a csapatok befejezték a felkészülést a soron következő versenyekre.

A Renault istálló brazil versenyzője, Nelsinho Piquet végzett az élen az e heti tesztprogram utolsó napján Barcelonában, ahol a csapatok befejezték a felkészülést a soron következő versenyekre.

A Renault versenyzője, aki két napon át tesztelt a katalán ringen, hogy mielőbb megoldást találjon azokra a problémákra, melyek hátráltatták az első hét versenyen, összesen 112 kört teljesített, és négy tizeddel előzte meg a McLaren tesztelőjét, Pedro de la Rosát.

A spanyol versenyző miatt került elő az utolsó piros zászló, ugyanis az első szárny meghibásodása miatt megállt a pályán.

Azt követően, hogy az első két napon uralta a pályát, Badoer a harmadik helyen végzett az utolsó tesztnapon. A Ferrari olasz pilótája miatt is meg kellett állítani egyszer az edzést, mikor megállt az autója a boxutca végén. A Ferrariból elfogyott az üzemanyag.

“Abszolút pozitív tesztet zártunk” – mondta Badoer a nap végén. “Folyamatosan tudtunk dolgozni, és nem voltak különösebb technikai problémáink. Az új elemekről érdekes információkat gyűjtöttünk, melyek hasznosak lehetnek a következő versenyekre. Emellett sikerült elvégeznünk az összes tervezett munkát, és a motor megbízhatósága is kiváló volt.”

Az első öt sorát Mark Webber (Red Bull), és Timo Glock (Toyota) zárta. Nick Heidfeld a hatodik lett a BMW Sauberrel, azonban úgy érezte, sikerült közelebb kerülnie azon problémák megoldásához, melyek miatt nem tudta felvenni a versenyt csapattársával az időmérő edzéseken.

Bár esőt mondtak, az edzésen folyamatosan száraz volt a pálya.

A nap folyamán összesen öt alkalommal került elő a piros zászló. A Williams tesztpilótája, Nico Hulkenberg a négyes kanyarban csúnyán megpördült, míg Sebastian Vettel, és Mark Webber is csatlakozott de la Rosához, illetve Badoerhez, akik megálltak a pályán.

Teszteredmények, Barcelona, 3. nap:

 1.  Piquet       Renault             (B)  1:20.076  112
 2.  De la Rosa   McLaren-Mercedes    (B)  1:20.402  82
 3.  Badoer       Ferrari             (B)  1:20.680  63
 4.  Webber       Red Bull-Renault    (B)  1:21.037  92
 5.  Glock        Toyota              (B)  1:21.158  86
 6.  Heidfeld     BMW Sauber          (B)  1:21.295  88
 7.  Barrichello  Honda               (B)  1:21.672  83
 8.  Hulkenberg   Williams-Toyota     (B)  1:21.674  60
 9.  Vettel       Toro Rosso-Ferrari  (B)  1:21.880  72

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!