Piquet már tavaly szólt az FIA-nak a csalásról - F1VILÁG.HU

Piquet már tavaly szólt az FIA-nak a csalásról

HIRDETÉS

Az idősebbik Nelson Piquet elárulta, hogy már a tavalyi szezonzáró Brazil Nagydíjon értesítette az FIA-t a szingapúri csalásról, azonban elmondása szerint az illeték addig nem tudtak vizsgálatot indítani, amíg fia nem tett hivatalos vallomást az ügyben.

Az idősebbik Nelson Piquet elárulta, hogy már a tavalyi szezonzáró Brazil Nagydíjon értesítette az FIA-t a szingapúri csalásról, azonban elmondása szerint az illeték addig nem tudtak vizsgálatot indítani, amíg fia nem tett hivatalos vallomást az ügyben.

Napról napra egyre több részlet szivárog ki a Renault körüli botrányról, legutóbb a The Daily Mirror c. brit lap hozta nyilvánosságra az idősebbik Nelson Piquet-vel készített interjú egy kivonatát, amelyből kiderült, hogy az egykori világbajnok már tavaly felhívta az F1 versenyigazgatója, Charlie Whiting figyelmét a történtekre.

“Mikor ez a dolog megtörtént Szingapúrban, nem tudtam elhinni. Egész életemben az autóversenyzésnek éltem” – idézte a brit lap Piquet-t, aki mindezt a nyomozást segítő független Quest ügynökség emberének mondta el, ez év augusztus 17-én tett vallomásában.

“Nem tudtam elhinni ezt az egészet. Aztán miután felhívtam Nelsont, és Nelson azt mondta, hogy igen, megkértek, hogy tudnék-e segíteni. Azt feleltem erre, hogy ’de megsérülhettél volna, és ha te nem is, akkor valaki más’, mire azt mondta, hogy ’igen, tudom, hogy ez helytelen volt’, de mindegy.”

“Mindenesetre beszéltem az ügyről Charlie-nak Brazíliában. Elkaptam, és azt mondtam neki, hogy ’nézd, mi történhetne Nelsonnal, ha kiszivárogna mindez?’. Féltem attól, hogy ez tönkreteheti a karrierjét. Ezért is tartottam magamban, és ez egy hatalmas hiba volt a részemről.”

Az olasz Corriere della Sera az interjú egy másik részét közölte le, amiből az is kiderül, hogy Whiting azt mondta Piquet-nek, hogy az esetet nem lehet bizonyítani.

Mikor az FIA elnöke, Max Mosley is értesült minderről az idei Magyar Nagydíj után, elmondta Piquet-nek, hogy “Charlie már értesített erről, de addig semmit nem lehet bizonyítani, amíg valaki ki nem tálal az ügyről.”

Ekkor jött a képbe az ifjabbik Piquet, aki vallomást tett az FIA-nak, és elindulhatott a hivatalos nyomozás – ami az eddigi ismeretek, és a Renault szerdai közleménye alapján be fogja bizonyítani, hogy a francia gárda valóban csalt a tavalyi Szingapúri Nagydíjon.

Hogy mi lesz a büntetés, az majd csak a Motorsport Világtanács jövő hétfőre összehívott rendkívüli ülésén derül ki.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!