Pirelli: Nehéz jósolni a jerezi teszt alapján - F1VILÁG.HU

Pirelli: Nehéz jósolni a jerezi teszt alapján

HIRDETÉS

Elégedetten nyilatkozott az előszezon első kollektív tesztjét követően a Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery.


Elégedetten nyilatkozott az előszezon első kollektív tesztjét követően a Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery.

A Forma-1 mezőnye négy napot töltött el múlt héten a dél-spanyolországi Jerezben: a Williams kivételével minden csapat új autójával körözött, melyekre már az idén használatos gumikeverékek kerültek fel.

Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója elmondta, nagyon sok információt gyűjtöttek a teszt során, de a teljesítményeket illetően messzemenő következetéseket még nehéz levonni.

„A Jerezben eltöltött négy napnak köszönhetően, amikor is a csapatok többsége új autójával gurult pályára, remek benyomásokat szolgáltatott 2013-as abroncsaink karakterisztikája kapcsán – ez fontos, hiszen új keverékekről, új felépítésű gumiról van szó” – mondta Hembery.

„Úgy tűnik, jó úton járunk, és sikerült eredményesen megvalósítanunk azokat a változásokat, melyeket szerettünk volna. A gumi gyorsabbak, mint a tavalyiak, és szélesebb működési tartománnyal rendelkeznek.”

„A körülmények Jerezben nem voltak túl ideálisak, ráadásul egy nagyon érdes felületű pályáról van szó. Szóval nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mivel az aszfalt gyakorlatilag még jobban csiszolta a gumikat, mint tavaly.”

„Nagyon sok adattal rendelkezünk már a kemény és közepes keverékű abroncsok kapcsán, a lágy vegyületről viszont nincs olyan sok információink, a szuperlágyról pedig szinte semmi.”

Jerezben a Sauber újonca, Esteban Gutierrez tette meg a legtöbb kört – összesen 252-t, ami közel 4 versenytávnak felel meg. A csapatok összesen 251 garnitúra abroncsot használtak fel, a leghosszabb (24 körös) etapot pedig a közepes keverékkel tették meg.

A kemény vegyülettel a leghosszabb etap 20, a lágy keverékkel 12, míg a szuperlággyal 8 körös volt.

Hirdetés

A mezőny jövő héten, Barcelonában folytatja majd a teszteket.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!