Próbapadon a Ferrari V6-os motorja - F1VILÁG.HU

Próbapadon a Ferrari V6-os motorja

HIRDETÉS

A hírek szerint a Renault és a Mercedes is elkezdett dolgozni a 2014-ben bevezetendő turbómotorokkal, most pedig a Ferrari motor-és elektronikai részlegének vezetője, Luca Marmorini is elismerte, hogy az olaszok is próbálgatják már az új, V6-os erőforrást.

A Ferrarinál nem csak azzal foglalkoznak, hogy az idei évben elhódítsák a világbajnoki címet, de már a próbapadon van a két év múlva használatos V6-os turbómotor is.

„Egy egy nagy kihívást jelentő periódus a hajtásláncon dolgozó embereknek” – mondta Marmorini.

„A 2012-es hajtáslánccal foglalkozunk, és a szezon hátralévő része nagyon fontos, de arról senki nem beszél, hogy már a 2013-as motoron is dolgoznunk kell, ami nagy munka. Megvan a V6-os motorunk, és az első már a próbapadon is van.”

Míg néhányan tehát már készülnek a 2014-es szezonra, továbbra is bizonytalan, hogy érkezik-e a Forma-1-be a független motorszállító, a PURE, mivel az jelenleg financiális gondokkal küszködik.

A PURE mellett a Cosworth jövője sem biztos a száguldó cirkuszban, hiszen továbbra sem döntött a vállalat arról, hogy invesztálnak-e a 2014-es motorokba.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!