Fotó: Mercedes
HírekKiemelt

Prost: Hamiltonnak másféle motivációra lesz szüksége 2019-ben

A korábbi Forma-1-es világbajnok, Alain Prost szerint ötödik vb-győzelme után Lewis Hamiltonnak talán másféle motivációt kell majd találnia, mint eddig.

A francia ex-versenyző szerint Hamiltont nagyon feltüzelte idén az, hogy Sebastian Vettel ellen harcolhatott. Prost szerint a brit versenyzőnek megvan az esélye arra, hogy utolérje Michael Schumachert a bajnoki trófeák tekintetében, de ehhez lépésről lépésre kell haladnia.

„Mindannyian azt gondoltuk, lehetetlen. Idén is mondogattam, Sebastiannak és Lewisnak nem lehet problémája a motivációval. Hiszen mindketten négyszeres világbajnokok voltak, és tudták, hogy harc lehet kettejük között azért, hogy előbb legyenek ötszörös világbajnokok” – mondta Prost a Motrosport.com-nak.

„Utána viszont már személyesebbé válik az ügy. Cél az, hogy legalább hét bajnoki címük legyen, vagy sem? A cél szerintem az, hogy újra világbajnok legyen, és majd meglátjuk, hogyan alakul a jövő év. Ez az első lépés – egy személyes döntés. Ha az ember ötszörös világbajnok, gondolkodhat a hatodikon, de a hetediken, vagy a nyolcadikon még nem.”

„Ha például néha változnak a szabályok – mint jövőre –, az extra motivációt jelent, hiszen a csapaton belül nem tudod, hogyan kezeljétek ezt, és hosszú évadnak ígérkezik. Ezért is nagyon nehéz megmondani. És lehet, hogy egy nap felébred az ember és azt mondja, nem akarja már újra csinálni ezt. Ki tudja?”

Prost azt mondja, nehéz Hamilton teljesítményét összehasonlítani a korábbi érák bajnokaival.

„Mindig nehéz összehasonlítani a különböző generációkat. Volt, amikor nagyon nehéz volt többszörös bajnoknak lenni, főleg azért, mert a csapatok teljesítménye olykor igencsak ingadozó volt, és a megbízhatóság is komoly problémát jelentett.”

„Ma más a helyzet, de ez semmit sem vesz el az érdemből. Lewis kétségkívül az egyik, ha nem a legjobb versenyző a saját generációjában. Nehéz minden évben – vagy majdnem minden évben – bajnoknak lenni.”

A korábbi négyszeres világbajnok szerint Hamilton idén majdhogynem tökéletes munkát végzett a Mercedesszel.

„Talán ez volt az egyik legjobb szezonja, mert az ellenfelek már kezdettől fogva nagyon erősek voltak” – magyarázta.

„Ilyenkor a versenyzőnek és a csapatnak is stabilnak és következetesnek kell lennie, nem szabad rámenni a kockázatos pontokra, mert el kell fogadni néha a második, harmadik, vagy negyedik helyet is.”

„Az olyan helyeken, ahol nagyon oda kellett tennie magát, hogy pole-t szerezzen – mint például Szingapúrban –, ott volt. Olykor volt egy kis szerencséje, de ez egy hosszú idény volt.”

„És amikor Sebastian is elkövetett egy-két hibát, látható volt, mennyire erős és motivált volt, mert tudta, hogyha Sebastian nyitva hagyja az ajtót, meg kell próbálnia. A Ferrari sokat hibázott idén, mint ahogy Sebastian is, elég csak Bakura, Németországra, vagy Kínára gondolni.”

„És ilyenkor mit csinálsz? Még nagyobb nyomást helyezel rájuk? Ezért kezelte olyan nagyon jól az idei szezont Lewis és a csapat.”

Szólj hozzá!