A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost úgy gondolja, hogy Sebastian Vettelben minden megvan ahhoz, hogy beállítsa, sőt túl is szárnyalja rekordját, főleg úgy, hogy meglátása szerint, a német versenyző sokkal higgadtabb lesz a jövőben.
Vettel egyetlen alkalommal vezette a bajnokságot, méghozzá a legfontosabb pillanatban, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően, mellyel megszerezte élete első vb-címét és a sportág történetének legfiatalabb világbajnokává avanzsált.
A Red Bull német pilótája mindezt úgy érte el, hogy számos technikai probléma hátráltatta és több hibát is vétett a szezon közben, ami Prost szerint változni fog azzal, hogy higgadtabban állhat majd rajthoz, miután első vb-címét már megszerezte.
„Úgy gondolom, hogy mindene megvan ahhoz, hogy négy van annál is több bajnoki címet szerezzen a jövőben, hiszen egy kivételes tehetség, és most, hogy már egy cím a markában van, másképp fogja látni a dolgokat, egy kicsit nyugodtabb lesz bizonyos helyzetekben” – mondta a francia legenda.
„Egyes versenyeken talán több pontot fog szerezni higgadtabb hozzáállással. Szóval azt gondolom, hogy az idei siker után egy még erősebb versenyző vált belőle, így nem lesz könnyű dolguk az ellenfeleinek.”
Vettel a hétvégén Michael Schumacher mellett fog versenyezni Németország színeiben a Nemzetek Versenyén, míg Prost a hétszeres rali-világbajnok, Sebastien Loeb oldalán, Franciaországot fogja képviselni.
Prost elmondta, hogy egyáltalán nem lepte meg Schumacher relatíve gyenge szereplése a Mercedesszel visszatérő évében a Forma-1-ben.
„Nem is számítottam jobbra, hiszen tudom, hogy mennyire nehéz három év kihagyás után a visszatérés” – mondta. „Amit eddig elért az már önmagában elég jó, szinte kivételes. A cél, hogy bajnoki címet nyerjen visszatérő évében, lehetetlen volt, mivel a csapat és az autó nem volt egy szinten a Red Bullal, a McLarennel, vagy a Ferrarival.”
„Szóval várjuk ki a végét, és majd meglátjuk, de ez egy nagyon nehéz kihívás. Azonban ez is az élet része, néha kellenek olyan kihívások az embernek, amik úgy tűnnek, hogy elképzelhetetlenek.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(10 komment)Én nem hiszem,hogy a Vb megnyerése után higgadtabban fog versenyezni,sőt!A higgadtság az habitus és vérmérséklet kérése,ami nem a vb megszerzésével változik,egyszerűen a génekkel kapjuk.A fegyelmezettséget lehet tanulni,de 300 km-es sebességnél,amikor az adrenalin az eeeegekben van
Helyesbítve: helyesírásrón=helyesírásról :-)
Egyetértek Maxel! Ha itt bárki VB címet tud nyerni az megérdemi! Alonso drukkel vagyok, de Hamiltont is elismerem mint pilótát. Nem neki szurkolok, de nem anyázok! Sajnálom, hogy vannak ilyen hozzászólások is mint klan és a többiek, de ez van :-) Helyesírásrón nem is mondok inkább semmit, mert gondolom már párszor kaptak hideget-meleget :-)
@m.mart961: Na te is kb egy szinten vagy klannal.Ertsetek meg mar vegre it nincsen potya vb,ahhoz hogy nyerj egy vbt ott kell lenni,persze szerencse is kell,de egy jo pilotanak az is kell neha.Szoval Hamiltontol kezdve Vettelig bezarva mind megerdemelten nyertek!!!Masik dolog a modorodon is valtoztathatnal ,vagy ha nem tudsz huzz a francba!!!
nem muszály benyalni neki szerintem csak azért mert megnyert egy vb-t
@Christian te megbaszódhatsz !!!!!!
@klan-nak meg igaza van !!!!!!!!!
nem hiszek benne meg nem is bízok ebbe szerintem csupán véletlenül nyerte meg a címet de én nem veszek tudomásul ezt utálom a redbult még inni se szeretem fuuujjjj
@m.mart961:
Nemhiszem hogy az elkövetkezendő 10 évben csakis aludni fog.
minD kimi, besŐpŐrŐm a POGYAcímet és elalszok én is! l ???
Lehet neked is ezt kellene! :o)
vagy nem lehet h. az lesz mind kimivel ő is besőpőrte a pogyacímet utánameg elaludt -,-