Räikkönen: A dobogóért kellett volna csatáznunk

Kimi Räikkönen hiába ült gyors autóban, az Indiai Nagydíjon nem tudta kijavítani azt a hibát, amit még szombaton követtek el az időmérő edzésen.


Kimi Räikkönen hiába ült gyors autóban, az Indiai Nagydíjon nem tudta kijavítani azt a hibát, amit még szombaton követtek el az időmérő edzésen.

A Lotus versenyzője a hetedik helyről rajtolt, és hetedikként is ért célba vasárnap, amit komoly csalódásként élt meg, mert szerinte a dobogón lett volna a helyük.

„Biztos voltam benne, hogy az autónkkal ezen a hétvégén a dobogóért csatázhatunk majd. Azonban a hibával, amit szombaton elkövettünk, eljátszottuk az esélyünket”- mondta keserűen Räikkönen, aki már korábban is kifejtette, hogy az időmérő előtt elvégzett beállítás-módosítások rosszul sültek el, és emiatt lett csak hetedik a kvalifikáción.

A finn pilóta a verseny második felében nagy csatát vívott Felipe Massával, de a célba a Ferrari mögött érkezett be. „Mikor Felipe kijött a bokszból, megelőztem, de aztán az egyenesben elment mellettem. Nagyon jó volt az autóm, de egyszerűen nem tehettem semmit, az egyenesben nem voltunk képesek előzni. Elszomorító, de ez van. Most fizettük meg az árát annak, hogy szombaton csak hetedikek lettünk.”

Räikkönennek matematikai esélye még mindig van a bajnoki címre, hiszen a hátralévő három futamon 75 pont szerezhető, neki pedig 67 pont a lemaradása Sebastian Vettellel szemben. A finn pilótát ez azonban nem igazán foglalkoztatja.

„A bajnokság már elment, de ez nem is igazán számít. Amiatt vagyok csalódott, amit tegnap produkáltunk, mert az autó nagyon jó volt, a versenyen mégsem mentünk semmire. Remélhetőleg a következő futamon okosabbak leszünk, és ha ismét ilyen gyors lesz az autó, talán harcolhatok a dobogós helyezésekért”- zárt a vb-tabella jelenlegi harmadik helyezettje.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!