Raikkönen: A Ferrari szenvedni fog Suzukában

Kimi Raikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután egyetlen pontot sem tudott szerezni Szingapúrban. A finn versenyző úgy gondolja, hogy csapata a középmezőnyt fogja erősíteni Suzukában.

Kimi Raikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután egyetlen pontot sem tudott szerezni Szingapúrban. A finn versenyző úgy gondolja, hogy csapata a középmezőnyt fogja erősíteni Suzukában.

Azt követően, hogy 4 dobogós helyezést is szerzett, Raikkönen képtelen volt harcba szállni az élmezőnnyel a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ahol már az eredményekben is megmutatkozott, hogy a Ferrari egy ideje nem fejleszti idei versenyautóját.

A világbajnok csak a 13. helyre kvalifikálta magát, és végül a 10. helyen futott célba, miután az egész versenyen az F60 gyenge tapadásával szenvedett, és képtelen volt felvenni a tempót ellenfeleivel.

“Ennél többet nem tehettem” – mondta. “Az autó folyamatosan csúszkált, egyszerűen nem volt tapadás. Az utolsó etaptól eltekintve, mikor a lágyabb keverékeken valamelyest javult a helyzet, de akkorra már késő volt.”

“Nem számítok arra, hogy a helyzet változni fog a következő versenyen Suzukában: az a ring is sokat követel az autótól, aerodinamikai szempontból, és ezen a területen nem állunk túl jól. Azonban én ismét mindent beleadok.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali is tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű dolguk a hátralévő versenyeken, ám bízik abban, hogy meg tudják tartani harmadik helyüket a konstruktőrök versenyében, habár már csak három pont az előnyük a McLarennel szemben.

“El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a legtöbb csapat újabb lépést tett előre, ami még nehezebbé teszi a technikai helyzetünket, hiszen már egy ideje leállítottuk az idei autónk fejlesztését” – mondta a csapatfőnök.

“Mikor meghoztuk ezt a döntésünket, tudtuk, hogy idővel, a szezon végéhez közeledve, egyre nagyobb árat fizetünk ezért, de egy dolgot tisztázzunk: nem adjuk fel, és még három verseny hátra van, amiket a legnagyobb erőbedobással kezdünk majd meg, mert a harmadik helyen akarunk végezni a konstruktőrük versenyében.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!