Räikkönen: A gyenge időmérő megbosszulta magát - F1VILÁG.HU

Räikkönen: A gyenge időmérő megbosszulta magát

HIRDETÉS

Remek taktikával a második helyig kapaszkodott fel a Hungaroringen Kimi Räikkönen, aki még a leintés után is a szombati nap miatt bosszankodott, amikor az időmérője nem sikerült túl jól.


Remek taktikával a második helyig kapaszkodott fel a Hungaroringen Kimi Räikkönen, aki még a leintés után is a szombati nap miatt bosszankodott, amikor az időmérője nem sikerült túl jól.

A hatodik helyről rajtolva a Lotus finn klasszisa a többieknél egyel kevesebbszer, csak kétszer cserélt kereket a verseny alatt, és miután a hajrában visszaverte Sebastian Vettel támadásait, másodikként ért célba.

„Az autó remekül működött, de sajnos szombaton nagyon nehézzé tettük magunk számára a versenyt”- értékelt Räikkönen.

„Remélhetőleg ezt meg tudjuk majd oldani, és a versenyeket kicsit előrébbről kezdhetjük majd a jövőben. Most jól kijött a lépés, és ha nincs a tegnapi nap, akkor talán a győzelem is elérhető lett volna.”

„Tudtam, hogy szoros lesz”- utalt már a hajrára, amikor Vettel frissebb gumikon rohamozott. „Tíz körrel a vége előtt úgy saccoltam, hogy az utolsó két kör lesz kemény. Azonban nem kételkedtem abban, hogy magam mögött tudom tartani. Jó volt a sebességem az első szektorban, és tudtam, hogy az utolsó kanyarban nincs esélye.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!