Räikkönen a leggyorsabb, Hamilton autót tört Jerezben

Nem a köridőkkel, sokkal inkább az új technikák megismerésével foglalatoskodtak a jerezi teszt keddi nyitónapján a Forma-1 csapatai. A leggyorsabb Kimi Räikkönen lett, de volt baleset és műszaki hiba is.


Nem a köridőkkel, sokkal inkább az új technikák megismerésével foglalatoskodtak a jerezi teszt keddi nyitónapján a Forma-1 csapatai. A leggyorsabb Kimi Räikkönen lett, de volt baleset és műszaki hiba is.

Hosszú szünet után ma ismét felbőgtek a Forma-1-es motorok a dél-spanyolországi Jerezbe, még ha az a bizonyos bőgés össze sem hasonlítható azzal, amit az elmúlt évek során már megszokhattunk.

Az új, 1,6 literes V6-os turbómotorokkal először gurultak pályára a királykategória csapatai, a kiforratlan technikák miatt pedig – bár a pályaaktivitás nem annyira volt jellemző – bőven volt tennivalója a mezőnynek.

A jerezi tesztsorozat keddi nyitónapja már reggel 8 és 9 óra között meglehetősen sűrűre sikeredett, a Mercedes, a Red Bull és a Force India is megtartotta ugyanis szokásos év eleji autóbemutatóját.

9 órakor pedig zöldre váltott a bokszutca végét jelző lámpa, és hivatalosan is megkezdődött a felkészülés a 2014-es Forma-1-es szezonra.

Lewis Hamilton merészkedett először pályára a W05-ös kódjelet viselő Mercedesszel, és néhány bizonytalan próbálkozás után ő volt az is, aki megfutotta az év első mért körét. Amilyen jól indult, olyan rosszul végződött a nap a Mercedes világbajnoka számára: 1 óra előtt nem sokkal ugyanis az 1-es kanyarban autójáról leszakadt az első terelőszárny, ami aztán a kasztni alá szorult, így a versenygép a pilótával együtt irányíthatatlanul vágódott a gumifalba.

Hamilton szerencsére sértetlenül megúszta a bukást, az autó azonban komoly károkat szenvedett, és miután a brackley-i gárda híján volt a pótalkatrészekkel, idő előtt kénytelen volt befejezni a mai munkát. A 2008-as év legjobbja ennek ellenére bizakodóan tekint a jövőbe.

„„Számomra hihetetlen pozitívum az, hogy én gurulhattam pályára először, és elég sok kört meg tudtam tenni” – mondta a brit versenyző.

„Más csapatok csak felvezető köröket futottak, néhány órával azután kezdték a munkát, hogy mi pályára gurultunk, szóval nagyon elégedett vagyok azzal, hogy teljesítettük a tervezett programot.”

„Az autó jónak tűnik, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy még nagyon korán van. Összességében tehát pozitív napunk volt.”

„Természetesen nem szerencsés ilyen korán befejezni a munkát, amikor mindenki ilyen keményen dolgozott, és úgy tűnt, könnyedén a miénk lesz a legtöbb teljesített kilométert. De vissza fogjuk nyerni az elvesztett pályaidőt, és jobb, hogy az efféle dolgok itt történnek, nem pedig Melbourne-ben.”

Hamilton végül másodikként zárta a tesztnapot, a legjobb időt a Ferrarihoz visszatérő Kimi Räikkönen futotta meg. A finn versenyző napja szintén nem volt problémamentes, délelőtt ugyanis már néhány kanyar után arra kérték a csapat mérnökei, elővigyázatosságból parkolja le az F14 T kódjelű versenygépet a pálya szélén.

A 2007-es év világbajnoka később természetesen visszatért a pályára, délután pedig igencsak szorgalmas volt. Végül 31 megtett körrel zárta a napot, és 1 perc 27,104 másodperces idővel a táblázat tetején végzett.

A harmadik pozícióban honfitársa, Valtteri Bottas zárt, a Williams csapata azonban csak a nap végén vitte pályára új versenyautóját, mellyel a finn tehetség összesen 7 kört tett meg.

Ma debütálhatott a Force India színeiben Sergio Pérez, aki végül 6 másodperces hátránnyal végzett a negyedik pozícióban, 11 kör megtétele után. A mexikói tehetség és csapata számára is döcögősen indult a nap, hiszen miatta is elő kellett venni egyszer a piros zászlókat, miután autója megállt a pályán.

A hatodik a toro rossós Jean-Eric Vergne, míg a hetedik a Sauber mexikói tehetsége, Esteban Gutiérrez lett.

Nem indult jól a jerezi tesztprogram a Red Bull csapata számára: a gárda világbajnoka, Sebastian Vettel mindössze 3 installációs kört tudott megtenni a nap végén, a ma bemutatott RB10-es versenygépet ugyanis darabjaira kellett szedni azt követően, hogy a hátsó felfüggesztésbe rosszul szereltek be egy rugót a csapat tagjai még Milton Keynes-ben.

Vettelhez hasonlóan mért kör nélkül zárta a napot a Caterham újonca, Marcus Ericsson, aki szintén a nap végén vitte pályára csapata vadonatúj autóját.

Nem kezdődött jól a téli felkészülés a McLaren számára sem, Jenson Button ugyanis még csak ki sem próbálhatta az MP4-29-est, miután műszaki gondok adódtak vele.

A teszten egyébként nem vesz részt a Lotus alakulata, míg a Marussia várhatóan csütörtökön viszi pályára először 2014-es autóját, miután egy technikai malőr miatt azt csak ma tudták útnak indítani Jerezbe.

A tesztelés holnap tovább folytatódik Jerezben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél