Raikkönen a rajtnál bukta el a pontszerzést - F1VILÁG.HU

Raikkönen a rajtnál bukta el a pontszerzést

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen úgy gondolja, gyenge rajtja miatt csúszott le a pontszerző helyekről a Török Nagydíjon, ahol végül csak a kilencedik pozícióban ért célba.

Kimi Raikkönen úgy gondolja, gyenge rajtja miatt csúszott le a pontszerző helyekről a Török Nagydíjon, ahol végül csak a kilencedik pozícióban ért célba.

A Ferrari finn pilótája a hatodik helyről vághatott neki a futamnak, ám ahogy arra számított is, nem volt könnyű elrajtolni a pálya piszkos oldaláról, és már az első kanyarban pozíciókat vesztett, nem is beszélve arról, hogy hatalmas forgalomba keveredett.

Raikkönen ezután komoly csatát vívott Fernando Alonsóval, és egyik előzési manővere alkalmával rácsúszott a Renault-ra, aminek következtében megsérült az első vezetőszárnya, ami az autó vezethetőségében is megmutatkozott.

“Nagyon rosszul kaptam el a rajtot, és aztán hatalmas csatában voltam a srácokkal az első kanyarokban, majd az egyiket, szerintem a kilencest egy kicsit szélesen vettem” – mondta Raikkönen a BBC-nek.

“Ezután pedig hozzáértem Fernando autójának hátsó kerekéhez, mikor megpróbáltam elmenni mellette az egyenes végén, így egy kicsit megsérült az első szárnyam, ami miatt felborult az autó egyensúlya, és nehéz volt vezetni.”

“Miután kiálltam, és lecseréltük a szárnyat, illetve a gumikat, az utolsó két etapban már jó volt az autó, de az már túl késő volt. Biztos vagyok abban, hogy egy jobb rajttal, sikerült volna egy-két pontot szerezni, de a dolgok már csak így mennek.”

Annak ellenére, hogy megszakadt a Ferrari sikersorozata a török ringen, Raikkönen úgy gondolja, hogy csapata sokkal erősebb lesz a két hét múlva megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon.

“Ismét egy más helyszín, ahol általában erős szokott lenni az autó” – mondta a finn. “Lesznek újításaink Silverstone-ra, melyek bizonyára fejlődést hoznak, de most sokkal nehezebb volt a dolgunk, mint az elmúlt versenyen. Minden azon múlik, hova mész, melyik pályán versenyzel.”

Raikkönen csapattársa, Felipe Massa nem tudta megszerezni zsinórban negyedik győzelmét a Török Nagydíjon, a brazil a három pontot érő hatodik helyen végzett.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!