Hírek

Räikkönen: A tiszta versenyekre van szükségünk

Kimi Räikkönen elmondta, hogy a hétvégi Belga Nagydíjon szerzett negyedik helyezése, ami az idei év eddigi legjobbja volt számára egyszerűen annak tudahtó be, hogy végre egy tiszta versenyt tudott teljesíteni.


Kimi Räikkönen elmondta, hogy a hétvégi Belga Nagydíjon szerzett negyedik helyezése, ami az idei év eddigi legjobbja volt számára egyszerűen annak tudahtó be, hogy végre egy tiszta versenyt tudott teljesíteni.

A Ferrari finn pilótája, aki eddig csak szenvedett az idei szezonban, már néhány futam óta azt állítja, hogy jobban érzi magát az autójában, ám a mai negyedik helyezése véleménye szerint csakis annak tudható be, hogy végre egy tiszta futamot tudott teljesíteni.

„A versenyem tiszta volt, nem voltak gondok, mint a múltban, mikor mindig történt valami” – mondta.

„Ez volt igazából az első tiszta versenyem az idei évben. Ez pedig segített. A saját versenyünket tudtuk futni, és az eredmény egy kicsivel jobb lett. Az elmúlt néhány versenyen már jobban éreztem magam az autóban, de számos dolog történt az időmérőn és a versenyen.”

„Volt, mikor a szárnyaink sérültek, mert mások nekünk jöttek, és ez hátravetette a teljesítményünket, mert nem tudtuk a saját tempónkat diktálni. A legfőbb dolog, hogy egy tiszta futamunk volt, problémák nélkül. Keményen tudtuk nyomni.”

„Vannak még gondok a kezelhetőség terén, de ezekre számítottunk is. Természetesen vannak területek, ahol még javítanunk kell, de már jobban érzem magam az autóban. Bízom abban, hogy egyre több tiszta versenyhétvégénk lesz, ami megkönnyítené az életünket, és jönnének az eredmények.”

Räikkönen azt is elmondta, hogy a negyedik hely volt a maximum, amit a mai napon elérhetett, és nem számított arra, hogy harcba tud szállni Valtteri Bottasszal a harmadik helyért, hiszen a Williamsnek sokkal jobb a végsebessége.

Szólj hozzá!