Räikkönen: A versenyeken nem nagy a lemaradásunk

A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen úgy véli, csapata versenytempó tekintetében egyértelműen közelebb került a Mercedeshez, így most már rendre képes lesz arra, hogy az élen harcoljon.


A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen úgy véli, csapata versenytempó tekintetében egyértelműen közelebb került a Mercedeshez, így most már rendre képes lesz arra, hogy az élen harcoljon.

Räikkönen ugyan egy bokszutcai baki miatt feladni kényszerült a vasárnapi Ausztrál Nagydíjat, autójának teljesítménye egész hétvégén kiváló volt. Bár a Ferrari a győzelemért nem harcolhatott Melbourne-ben, Sebastian Vettel a két Mercedes mögött végül harmadikként ért célba.

„Úgy vélem, a versenytempót tekintve nem vagyunk olyan messze a Mercedestől” – mondta a finn pilóta.

„Meggyőződésem, hogy ott lehetünk és az élen harcolhatunk. Nyilván az adott versenytől függ a dolog, illetve azon, hogy hogyan teljesítenek, a versenyen viszont túl sok dolog volt, ami nem a mi malmunkra hajtotta a vizet.”

„Még a sérült padlólemezzel, illetve a második kerékcsere során megsérült szárnyvéglappal is gyors volt az autó. Erősen hiszem, hogy jó autónk van úgy a versenytempó, mint az egykörös tempó tekintetében.”

„Még nyilván nem elég gyors, de azt gondolom, a versenyen sokkal kisebb a lemaradásunk, mint az időmérőn. Az egykörös tempón javítanunk kell, mivel a Mercedes jelentős előnyben van velünk szemben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!