Räikkönen: Az autó jó, csak némi tapadás hiányzik

Kiábrándítónak nevezte a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén megszerzett 5. rajthelyét Kimi Räikkönen.


Kiábrándítónak nevezte a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén megszerzett 5. rajthelyét Kimi Räikkönen.

A Ferrari versenyzője elárulta, arra számított, hogy egy kicsit közelebb kerülnek majd a Mercedeshez illetve a Red Bullhoz a kanyargós utcai pályán, végül azonban egyik rivális csapatot sem tudták legyőzni.

„A szabadedzéseken egy kicsit szorosabb volt, de a tréningeken az ember még nem kap tiszta képet az erőviszonyokról” – mondta a 2007-es év legjobbja.

„Az ötödik hely kiábrándító, de azt gondolom, a legtöbbet hoztuk ma ki az autóból. Az első köröm elég jóra sikeredett, elégedett is voltam vele, a második próbálkozásnál pedig tudtam, hogy egy kicsit keményebben kell nyomnom, és kockáztatnom kell egy kicsit. Az 1-es kanyarban aztán szélesen fordultam, és az utolsó szektorban a tapadás sem volt meg.”

„Az autó jól viselkedik, csak némi tapadás hiányzik ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk.”

A Ferrari másik versenyzője, Sebastian Vettel a mezőny végéről rajtol majd vasárnap, miután műszaki problémája támadt a kvalifikáción.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!