Räikkönen: Az idei autó teljesen más történet

Rendkívül elégedett a Ferrari idei autójának teljesítményével az istálló finn világbajnoka, Kimi Räikkönen.


Rendkívül elégedett a Ferrari idei autójának teljesítményével az istálló finn világbajnoka, Kimi Räikkönen.

A 35 esztendős versenyző a második legjobb idővel zárta a csütörtöki tesztnapot Barcelonában, 1 perc 25,167 másodperces körideje pedig Lewis Hamilton tavalyi, rajtelsőséget érő gyorskörénél is jobbnak bizonyult.

A Ferrari elégedettségét fokozza, hogy Räikkönen a közepes keverékű Pirelli abroncsokkal futotta tegnapi legjobbját, ráadásul autója az egyenesekben is igencsak jó végsebességre volt képes.

„Csak a közepes és kemény keverékeket használtuk. Ez az autó teljesen más, mint a tavalyi” – mondta elégedetten a 2007-es év legjobbja.

„Még nagy utat kell megtennünk, de a csapat kiválóan dolgozik és egy nagyon jó autót sikerült építeni.”

„A csapaton belül kiváló a légkör. Motivált és boldog embereket látok, de ahogy már mondtam, pontosan tudjuk, hogy még csak az elején járunk a dolgoknak, és tovább kell dolgoznunk azért, hogy fejlődjünk.”

„Ahogy mondtam, ez az autó teljesen más, mint a tavalyi.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!