Räikkönen: Befejezetlen ügyem van Szingapúrban - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Befejezetlen ügyem van Szingapúrban

HIRDETÉS

A Lotus istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen mindent megtesz azért, hogy dobogóra álljon a hétvégi Szingapúri Nagydíjon – a finn pilóta még soha nem szerzett pontot az éjszakai versenyen.


A Lotus istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen mindent megtesz azért, hogy dobogóra álljon a hétvégi Szingapúri Nagydíjon – a finn pilóta még soha nem szerzett pontot az éjszakai versenyen.

A „Jégember” a Lotus hivatalos weboldalának adott interjújában beszélt arról, úgy érzi, jó esélyük van arra, hogy az utcai pályán jó eredményt érjenek el, az E20-as versenygépnek ugyanis kedvezhet a szingapúri versenyhelyszín.

„Van némi befejezetlen ügyem, kétszer versenyeztem itt, és egyszer sem szereztem pontot” – mondta Räikkönen.

„Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok gyors ezen a pályán, hiszen úgy tudom, még én tartom a körrekordot 2008-ból. Az ötödik helyért csatáztam abban az évben, amikor balesetet szenvedtem, 2009-ben pedig a top10-en kívül zártam, szóval szeretném, ha idén jobban mennének a dolgok.”

„A monacói hétvége nem alakult jól számunkra, de a valenciai az egyik legjobb volt. Tehát semmi okunk arra, hogy azt gondoljuk, hogy Szingapúrban más lesz a helyzet. Mint minden utcai pályán, itt is nehéz lesz előzni, szóval nagyon fontos, hogy a lehető legjobb helyről rajtoljunk.”

A 32 éves versenyző hozzátette, nem tudják még pontosan, mennyire lesznek versenyképesek riválisaikhoz képest, de a cél természetesen ismét az, hogy dobogóra álljon.

„Mindenkinek lesznek újításai, szóval majd meglátjuk, ez mit is jelent pontosan. Megpróbálunk mindent kihozni a rendelkezésünkre álló csomagból, és azon dolgozunk majd, hogy a lehető legjobb legyen az egyensúly. Ha minden jól sikerül, rendben leszünk.”

„Természetesen újra a dobogó a cél. Eddig hatszor sikerült a legjobb háromban végezni, és az elmúlt néhány versenyen annyi pontot szereztünk, mint az éllovasok. Sikerült mindent kihozunk a csomagunkból, és remélhetőleg a következő versenyeken is ez lesz a helyzet.”

Räikkönen ötödik lett a legutóbbi versenyen, az Olasz Nagydíjon – egy olyan pályán, mely nem igazán feküdt az E20-as versenygépeknek. Miután több riválisa is kiesett, a Lotus pilótája feljött az egyéni tabella harmadik helyére, hátránya 38 pont a listavezető Fernando Alonsóval szemben.

Hirdetés

„Fernandóval szemben veszítettünk néhány pontot, ami nem jó, de Olaszországban tisztességes eredményt értünk el, és jó, hogy harmadik vagyok a bajnokságban. Lehetetlen megmondani, mi lesz a szezon végkimenetele, de közel vagyunk a második helyhez. Meglátjuk, mi történik a következő pár futamon.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!