Megosztás:

Raikkönen bejelentkezett a Renault-hoz 2011-re

A Renault vezetése megerősítette, hogy Kimi Raikkönen menedzsmentje a nyári szünetben megkereste őket egy esetleges jövő évi versenyzői ülés reményében, ám a francia gárda egyelőre még nem döntött arról, milyen felállással vág neki 2011-nek.

Bár az utóbbi időben úgy tűnt, hogy Raikkönen jövőre is marad a rali-világbajnokságban (WRC), az Autosport értesülései szerint a finn pilóta ismét komolyan érdeklődik a Forma-1 iránt, és készen áll visszatérni a királykategóriába.

Boxutcai információk szerint ugyanis az egykori világbajnok érdeklődését felkeltette az egyre jobb formában lévő Renault istálló, ahol egyelőre még nem lefutott, hogy ki lesz Robert Kubica csapattársa a 2011-es idényben.

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier megerősítette a híreket és a következőket mondta az Autosportnak: „Való igaz, hogy elmúlt a nyár, és egyre több megkeresésünk van, és a srác, akit említettek (Raikkönen) is a radarunkon van. A látómezőnkbe került, ugyanis kapcsolatba lépett velünk.”

A csapatfőnök azonban elmondta, hogy nem szállnak el az egykori világbajnok megkeresésétől, ugyanis elsődleges céljuk, hogy változatlan felállással vágjanak neki a következő bajnokságnak, feltéve persze, ha Vitaly Petrov hozza a szintet az utolsó versenyeken.

„Agyalnunk kell ezen, azonban elsődleges célunk, hogy megtartsuk Vitaly szolgálatait, persze csak abban az esetben, ha jól és egyenletesen teljesít a szezon hátralévő részében, és meggyőz minket” – folytatta Boullier.

„Arról nem is beszélve, hogy egy világbajnok versenyző alkalmazása sokkal több pénzt visz el, mint egy újoncé, persze sokkal többet is hozhat a konyhára, de egyértelmű, hogy egy teljesen más stratégiát követel meg a csapattól.”

„Vannak lehetőségeink, és ezek közül az egyik Kimi” – tette hozzá a szakember, aki azt is elárulta, hogy jövő évi versenyzői felállásukról vélhetően még az idei szezon vége előtt döntést hoznak.

A Renault istálló azért sincs könnyű helyzetben, hiszen nincs eleresztve anyagilag, amit az is bizonyít, hogy a GenII Capital vezére, Gerard Lopez – aki jelenleg a csapat többségi tulajdonosa – a múlt hónapban elárulta, hogy komolyan fontolgatja, hogy egy nagyobb részvénycsomagot visszaad a francia autógyártónak.

Petrov jelenléte pedig komoly lehetőségeket tartogat magában, hiszen a jövőben még jobban megnyithatja az utat a csapat és az orosz piac között, ami komoly anyagi haszonnal kecsegtetheti a Renault-t.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(17 komment)
UNICUMM képe

@kroy91:
Ebben bízok én is hogy jövőre újra leiskolázza az egész mezőnyt és megfogja mutatni, hogy még mindig az öregróka a király. :)

Bubu-Kimi képe

kroy91.

Lehet, nem hétköznapi fizetésigénye volt idénre sem, de véleményem szerint, nem ez volt a fő ok, hogy nem ment a Mekihez. Sokkal inkább azt vélem, a McLarennél nem engedték volna ralizni. Mint pl a Ferkánál mehetett.
Szerintem emiatt nem szerződött le, és nem a pénz miatt!

kroy91 képe

@Bubu-Kimi: az biztos hogy ha Kimi nem kér olyan nagy összeget akkor megéri Kubica mellé betenni mert hát...Petrov nem az igazi

kroy91 képe

@UNICUMM: lehet hogy kiöregedett de a kocsi se egy nagy durranás
majd jövőre kiderül milesz

Bubu-Kimi képe

Nem eszik ilyen forrón a kását!
Én ezt a hírt már legalább négyféleképp olvastam!
Itt úgy állítja be a cikk írója, mintha Kimi könyörögne a Renaultnak, hogy szánják már meg!
Nagyobb szüksége van a Renault-nak Kimire, mint fordítva. Kubival pedig egy nagyon erős páros lennének, ha jó lesz az autó alattuk. Számomra viszont még nem tiszta a Redbull felállása sem a jövő évre... Hiába van aláírt szerződés, ott még lesznek nagy nézeteltérések és duzzogások. Nagy rejtély még, hogy mit fog csinálni a jövőben. A sok gúnyos megjegyzések ellenére (amit itt megengednek maguknak egyesek) minden szakember elismeri amit a raliban elért eddig.
Én személy szerint, örülnék ha maradna még a raliban 1 évet, mert most kezd beérni az idei év tapasztalatszerzése.
Ugyanakkor ha visszaakar még térni az F1-be, akkor minél hamarabb kellene, mert ralizni évekkel később is lehet, de itt előbb utóbb ki fog öregedni.

RBR6 képe

kár hogy az előző híresztelésekkel ellentétben nem a Reb Bull-hoz megy majd, de nem is baj így még izgalmasabb lesz a jövő szezon. Lehet még az is, hogy a Renault visszakapja régi jó hírét, és nem ilyen gyatrán szerepel, mind most.

lajcsi képe

Hát elfülstölt pár mekit meg ferrarit az biztos, de amikor ment a taliga akkor iskola volt!Én mekis vagyok, az is maradok....mikor átment a piros fostalicskába sajnáltam, de csípem Kimit.Remélem visszajön a renault-ba és jó kocsija lesz, tuti számíthat még VB címre.Ha visszajön veszek is egy renault satyit.:D gyere Kimi gyere!Hajrá Hami Hajrá!

UNICUMM képe

@Empi:
Szerintem épp ezért jelzett időben a renaultnak Kimi, hogy nehogy így járjon.
Sokan okulhattak egy ilyen baklövésből az idén.

Empi képe

Mindenképpen jó, ha visszajön...egy igazán egyedi és színes egyéniség és tudtommal kubicával is egészen jóba van!:) Én csak attól félek, hogy az lesz az első évben mint schuminál...nem rá épül a kocsi és hátul vergődik majd...:(

Bai92 képe

Remélem visszatér! Színesebb lenne vele a Forma1

Fisica képe

jajj de hiányzik ez nekünk..:)
nem akarok minden 2.futamon moci füstölős renault -t látni:)

gold képe

@klan:
Igen jó hír, legalább látjuk szarrá veretni, Kubica lemosná.

klan képe

ez egy jó hir

UNICUMM képe

Jót tenne egy ilyen vérfrissítés a F1-nek.
Had legyen egy igazi tehetség a mezőnyben, aki Schumi jogos utóda lehet. /már ha a Mester kiöregedett/

kokain88 képe

Nem vagyok nagy szakértő 2000 óta nézem a futamokat .de úgy gondolom hogy a pirelli gumik miatt mindenki tiszta lappal fog indulni.ezért nem féltem kimit.

kokain88 képe

szerintem sok! nem egy kezdő srácról van szó.több csapatnál is bebizonyította hogy mire képes!de majd meglátjuk. én minden esetre örülnék ha vissza jönne.

McLaren fan képe

Hát ő nagyon sokba lesz a Renaultnak:D:D A WRC-ben már megunta a roncsderbit:D Am kubica mellett nem tom mennyi esélye lenne.