Raikkönen diktálta a tempót Bahreinben

Annak ellenére, hogy a hibrid rendszer délelőtti meghibásodása miatt át kellett szerveznie programját, a Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen végzett az élen az e heti tesztek második napján Bahreinben.

Annak ellenére, hogy a hibrid rendszer délelőtti meghibásodása miatt át kellett szerveznie programját, a Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen végzett az élen az e heti tesztek második napján Bahreinben.

Az egykori világbajnok számára nem volt felhőtlen a mai nap, ugyanis még az ebédszünet előtt be kellett állnia a boxba, mert a KERS rendszer hűtése felmondta a szolgálatot, és az eszköz elkezdett melegedni.

Bár a probléma megoldása a vártnál hosszabb ideig (három óráig) tartott, Raikkönen végül egy tizeddel megelőzve Jarno Trullit, az élen zárta a mai napot.

A Toyota olasz versenyzője bizonyult a nap legaktívabb résztvevőjének a maga 149 megtett körével, és elégedetten nyilatkozott a TF109-es modell teljesítményéről.

“Ez egy nagyon jó teszt számunkra” – mondta. “Három nap alatt több mint 2 000 km-t teljesítettem, és elégedett vagyok az autóval. Versenyképesnek és megbízhatónak tűnik, így magabiztosan várhatjuk a szezont.”

“Még sok idő van a szezonnyitóig, így a csapatoknak van még lehetőségük a fejlődésre. Éppen ezért nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megtartsuk a lendületet a gyárban, illetve a hátralévő teszteken. Azonban eddig minden a legnagyobb rendben.”

A harmadik és egyben utolsó helyen a BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld végzett, aki leginkább a mechanikai beállításokon dolgozott a mai nap folyamán.

“Ma nyílt először alkalmam, hogy melegben is kipróbáljam a BMW Sauber F1.09-es modellt, így a legfontosabb dolog az volt számomra, hogy többet megtudjak az autó általános egyensúlyáról” – magyarázta Heidfeld.

“Eredményes napon vagyok túl, mert rengeteg beállítást kipróbáltam. Már most elégedett vagyok azzal, ahogy az autó reagál a változtatásokra.”

A tesztek holnap tovább folytatódnak Bahreinben.

Teszteredmények, Bahrein, 2. nap:

 1.  Raikkonen     Ferrari              (B)  1:32.102  107
 2.  Trulli        Toyota               (B)  1:32.230  149
 3.  Heidfeld      BMW-Sauber           (B)  1:32.585  104

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!