Megosztás:

Raikkönen döntésére vár a Citroen

© GEPA Pictures

A Citroen Junior Team csapatmenedzsere, Benoit Nogier elmondta, hogy nagyon boldogok lennének, ha Kimi Raikkönen még legalább egy évig csapatuknál maradna, azonban nem sürgetik a finn pilótát, aki egyelőre még maga sem tudja, mihez kezdjen 2011-ben.

A Ferrari egykori világbajnoka, aki a tavalyi évben hagyta el a Forma-1-et, a hírek szerint készen áll visszatérni a királykategóriába, méghozzá a Renault színeiben, jóllehet a finn versenyzőhöz közel álló források biztosak abban, hogy jövőre is a WRC-ben marad.

Nogier elmondta, hogy még nem kezdtek el tárgyalni Raikkönennel a jövő évet illetően, de a finn pilóta tudja, hogy nyitva áll az ajtó előtte, és bármikor meghosszabbíthatja szerződését a Red Bull támogatását élvező francia alakulattal.

„Kimi egyelőre nem kommentálta a jövő évet” – mondta a szakember az RMC rádiónak. „Egészen eddig azt mutatta, hogy nagyon élvezi, amit csinál, és készen áll hosszabbítani.”

„Abszolút rajta múlik minden, az ajtónk nyitva áll előtte, és ezt ő is tudja. Nagyon boldogok lennénk, ha tovább szeretné folytatni a munkát velünk a következő idényben.”

Nogier azt is elmondta, hogy nem sürgetik Raikkönent, akinek van még ideje arra, hogy higgadtan eldöntse, mihez szeretne kezdeni a jövőben.

„Nem beszélünk határidőről, mert ez még túl korai lenne. Ahogy múlnak a napok, úgyis eljön az a pont, mikor meg kell hozni a döntést” – magyarázta a csapatmenedzser.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(1 komment)
csongorF1 képe

Szerintem a kulcs mondatrész ez a hírben: a Red Bull támogatását élvező ! és még: van még ideje arra, hogy higgadtan eldöntse! Arra gondolok, hogy a Red Bull döntése lesz majd ez, csak a VB jelen állása miatt ez nem publikus. Engem még mindig meglepne, ha a Renault szerződés lenne az igazi valóság. Ha Webber nyer, az a Red Bull-nak nehéz helyzet.