Räikkönen: Ebben több is benne volt - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Ebben több is benne volt

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen kettős érzéssel zárta a Szingapúri Nagydíjat – a dobogós eredmény mindenképpen pozitívum, azonban az autóval nem volt minden rendben a futamon.


Kimi Räikkönen kettős érzéssel zárta a Szingapúri Nagydíjat – a dobogós eredmény mindenképpen pozitívum, azonban az autóval nem volt minden rendben a futamon.

Räikkönen elmondta, a pénteki első két szabadedzésen jól érezte magát a Ferrariban, megfelelő volt az egyensúly is, azonban szombatra ez megváltozott, és a futamon is kisebb gondokkal küzdött.

„Lenyűgöző, hogy újra dobogóra állhattam itt, Szingapúrban, ezzel nem számoltam” – mondta a világbajnok.

„Pénteken még minden rendben volt, de szombaton sok dolog összejött. Nehéz volt az autót kontrollálni, így nem volt lehetőségem, hogy tartsam a tempót Sebastiannal és Daniellel szemben, mert nem bírták a hátsó gumijaim.”

A finn természetesen örül a Ferrari sikerének, azonban sajnálja, hogy nem sikerült kettős győzelmet szerezniük a szingapúri versenypályán, ugyanis úgy érzi, jobb teljesítményt is elérhettek volna.

„Nyilvánvalóan örülök a harmadik helynek, de ezzel együtt egy kicsit szomorú is vagyok, mert tudom, hogy milyen volt az autó pénteken, de már nem jött vissza az akkori egyensúly. Csapatként egy első és egy harmadik helyet szereztünk, ám tudom, hogy nekem több is benne volt ennél.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!