Räikkönen: Egy biztos, javulnunk kell

Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája egyáltalán nem elégedett az autó jelenlegi teljesítményével, és bízik benne, hogy a Belga Nagydíjra sikerül javulniuk.


Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája egyáltalán nem elégedett az autó jelenlegi teljesítményével, és bízik benne, hogy a Belga Nagydíjra sikerül javulniuk.

Räikkönen az ötödik helyről kezdte meg a Német Nagydíjat, ám a Ferrarinál mindössze annyi történt, hogy a két versenyző helyet cserél, így a finn pilóta végül a hatodik helyen zárt.

„Természetesen többet vártam magunktól, és azt gondoltuk, hogy valamivel közelebb leszünk a Mercedeshez és a Red Bullhoz, de nem ez volt a helyzet” – nyilatkozta a finn.

„Nem voltunk elég gyorsak – ilyen egyszerű az egész. A friss gumikkal nem volt olyan rossz a helyzet, de gyorsan elkoptak, ez okozta a különbséget.”

A nyári szünetet követően Belgiumba utazik a mezőny, ahol a Ferrari a múltban jól szerepelt – Räikkönen szerint ez nem jelent semmit, azonban bízik benne, hogy addig sikerül találniuk valamit, amivel fejlődést érhetnek el.

„Bízom benne, hogy találunk valamit, amivel gyorsabbá tehetjük az autónkat, de a spái pályát nem lehet összehasonlítani a Hockenheimringgel. Lehet, hogy ott jobban fog menni nekünk, de még addig áll egy kis munka előttünk, hogy ott legyünk, ahol szeretnénk. Meglátjuk, hogy ott hogy megy majd. De ami biztos: javulnunk kell.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!