Raikkönen egyelőre nem foglalkozik jövőjével

Kimi Raikkönen cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint veszített volna lendületéből, azonban továbbra sem kívánt arról nyilatkozni, mihez szeretne kezdeni azután, hogy a jövő év végén lejár szerződése a Ferrarival.

Kimi Raikkönen cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint veszített volna lendületéből, azonban továbbra sem kívánt arról nyilatkozni, mihez szeretne kezdeni azután, hogy a jövő év végén lejár szerződése a Ferrarival.

A 28 éves finn pilóta borzalmasan gyenge teljesítményt nyújtott a hétvégi Német Nagydíjon, ami után olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint kezdi elveszíteni motivációját, és komolyan fontolgatja, hogy már az év végén elhagyja a motorsportot.

“Továbbra is éhes vagyok a sikerre” – vágott vissza a kétkedőknek Raikkönen, aki a tavalyi évben sokkal rosszabb pozícióban állt a szezon felénél, mégis megnyerte a bajnokságot az év végén.

Ami pedig visszavonulását illeti, a spanyol El Mundo c. napilap kérdésére, miszerint ott lesz-e a 2010-es rajtrácson, Raikkönen a következőket válaszolta: “Nem sürgetem a döntést. Jelenleg is érvényben lévő szerződésem még egy évre szól, amit ki is fogok tölteni. Hogy mi lesz 2010-ben? Azt egyelőre magam sem tudom. Nem könnyű a döntés, számos dolgot mérlegelni kell.”

Sokan nem értik, Raikkönen miért fontolgatja visszavonulását, mikor a mezőny egyik legértékesebb versenyzői ülését birtokolja. A finn pilóta azonban elmondta, rengeteg olyan dolog van a Forma-1-en kívül, amit szívesen csinálna.

“Nem érzem úgy, hogy magyarázkodnom kellene. Meg fogom hozni a döntésem, mikor arra készen állok. A Ferrari sem hajt engem. Számos érdekes dolog van a Forma-1-en kívül, amit szívesen csinálnék. Soha nem volt gondom azzal, hogy jól eltöltsem a szabadidőmet” – mondta a finn pilóta.

Arra a kérdésre, hogy örömmel fogadná-e Fernando Alonsót, mint csapattársát a jövőben, Kimi a következőket mondta: “Miért ne? Soha nem lehet tudni, de nem én döntök a versenyzőkről.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!