Raikkönen elárulta, nem autózott ki magából mindent

Kimi Raikkönen elmondta, szükség esetén gyorsabban is mehetett volna, azonban egy pillanatig sem érezte magát veszélyben a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol magabiztos győzelmet aratott.

Kimi Raikkönen elmondta, szükség esetén gyorsabban is mehetett volna, azonban egy pillanatig sem érezte magát veszélyben a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol magabiztos győzelmet aratott.

A Ferrari finn versenyzője idei második győzelmét ünnepelte, mellyel csapata zsinórban második kettős diadalát aratta a 2008-as szezonban.

Raikkönen ezzel kilenc pontos előnyre tett szert a bajnokságban a McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton előtt, aki a harmadik helyen fejezte be a mai futamot.

A világbajnoki címvédő elmondta, nem is kérhetett volna többet, különösen azután, hogy jó barátja, Heikki Kovalainen sérülés nélkül megúszta hatalmas balesetét.

“Nem sikerült túl jól a rajtunk, azonban mégis elég volt ahhoz, hogy az élen maradjunk” – mondta Raikkönen. “Természetesen gyorsabbak is lehettünk volna, de nincs értelme túl keményen hajtani, mikor arra nincsen szükség. Szorosabb volt a küzdelem, mint amire számítottunk.”

“Remek nap volt, és nagyon örülök, hogy Heikki úgy tűnik, rendben van balesetét követően, így ennél többet nem is kérhetnék. A srácok tökéletes munkát végeztek. A második kiállásom alkalmával forgalomba ütköztem, és várnom kellett, de minden rendben volt.”

A Ferrari versenyzője, akinek csapata a mai kettős győzelemmel átvette a vezetést a konstruktőrök versenyében, elmondta, kulcsfontosságú volt, hogy az élről vághatott neki a Spanyol Nagydíjnak.

“Ezen a pályán nagyon nehéz az előzés, így a rajtpozíciónak kiemelkedő szerepe van. Mikor pályára küldik a biztonsági autót, szerencse kell ahhoz, hogy ne csússz vissza, de ha az élről rajtolhatsz, jóval nagyobb esélyed van a győzelemre.”

A Forma-1-es mezőny most Törökországba veszi útját, ahol a Ferrari az elmúlt két évben verhetetlennek bizonyult, így Raikkönen biztos benne, hogy csapata idén is erős lesz.

“Úgy gondolom, hogy autóink versenyképesek lesznek Törökországban. Már alig várom a futamot. Remek hétvégénk volt, és bízom benne, hogy ezt Törökországban is megismételhetjük.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!