Raikkönen elégedett a Ferrari hibrid rendszerével - F1VILÁG.HU

Raikkönen elégedett a Ferrari hibrid rendszerével

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen elégedetten nyilatkozott a Ferrari és a Magneti Marelli által közösen fejlesztett kinetikus energiatároló rendszeréről (KERS), miután hétfőn és kedden alkalma nyílt kipróbálni csapata vadonatúj autóját Mugellóban.

Kimi Raikkönen elégedetten nyilatkozott a Ferrari és a Magneti Marelli által közösen fejlesztett kinetikus energiatároló rendszeréről (KERS), miután hétfőn és kedden alkalma nyílt kipróbálni csapata vadonatúj autóját Mugellóban.

A finn pilóta két napon át nyúzta a Ferrari 60 éves forma-1-es évfordulójának tiszteletére elnevezett F60-as modelljét az olasz pályán, ahol a rossz időjárás nem könnyítette meg a munkát.

Raikkönen azonban összesen – a két nap alatt – 96 kört teljesített, és először próbálhatta ki az idei évben bevezetésre kerülő hibrid rendszert, melynek működéséről pozitívan nyilatkozott.

“Mindkét napon használtuk a KERS-t, és az eredmények pozitívak voltak. A hibrid rendszer jól működött, ahogy a többi új komponens is” – mondta az egykori világbajnok a Gazzetta dello Sportnak.

A Ferrari már korábban jelezte, hogy el van csúszva a KERS fejlesztésével, és már elő is készített egy B tervet arra az esetre, ha netán nem készülne el a március végi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.

Raikkönen azonban elmondta, az sem lenne nagy tragédia, ha a hibrid rendszer nélkül kezdenék meg az idei szezont, ugyanis az eddigi tapasztalatai alapján nem jelent olyan számottevő előnyt az eszköz használata.

“Valóban nagyobb az autó ereje, de csak egy rövid időre, ami véleményem szerint nem sokat változtat. Talán egy érdekes találmány, de nem hiszem, hogy ez lenne majd a döntő az idei évben” – tette hozzá Raikkönen, aki nem nagyon foglalkozott azzal, hogy csapata az utolsó pillanatban teszthelyszínt változtatott, és Portugália helyett inkább Mugellóba utazott.

“Azt hiszem, ott is esik. De legalább itt közelebb vagyunk a maranellói bázishoz, így könnyebb az emberek mozgatása, ha az szükséges.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!