Räikkönen elégedett az E21-essel

Kimi Räikkönen, a Lotus versenyzője megnyerte az utolsó tesztnapot Jerezben, és elmondása szerint az autó érezhetően javult pénteken a hét korábbi részéhez képest.


Kimi Räikkönen, a Lotus versenyzője megnyerte az utolsó tesztnapot Jerezben, és elmondása szerint az autó érezhetően javult pénteken a hét korábbi részéhez képest.

Az első tesztnapján Räikkönen csupán 40 kört teljesített, leginkább ugyanis azzal foglalkozott a csapat, hogy az üléshelyzetet a finn igényeihez igazítsa.

„A csütörtök rendben volt, többé-kevésbé véghezvittük azt, amit terveztünk, kipróbáltunk különböző dolgokat az üléssel és a vezetési pozícióval kapcsolatban. Ma tovább fejlődtünk, az autó jól működik, elégedettek vagyunk a kezelhetőséggel és azzal, ahogyan a dolgok jelenleg állnak.”

A finn pilóta tavaly szervóproblémákkal küszködött a teszten, amelyet a Lotus a szezon kezdetére sem tudott tökéletesen megoldani. Räikkönen elmondta, idén is van még munka bőven, azonban egyelőre minden rendben megy a felkészülés tekintetében.

„Vannak dolgok, amiket fejlesztenünk kell, de ez normális. Ez még csak az első teszt volt. Számunkra sokkal fontosabb az, hogy jó érzéseink legyenek az autóval kapcsolatban, valamint tudjuk, hogy mit csináltunk és tanuljunk is belőle.”

A kérdésre, miszerint tulajdonít-e valamiféle jelentőséget annak, hogy a negyedik napon a tabella élére tudott állni Jerezben, a 33 éves versenyző elmondta, jelenleg sokkal fontosabb számukra az, hogy megértsék az E21-es működését.

„Még egy korai szakaszban vagyunk, de ez az autó jó, és úgy gondolom, jó alapunk van, amin tovább dolgozhatunk.”

„Nehéz összehasonlítani a tavalyi autóval, mert ez egy más helyszín, mások a gumik is. De elégedettek vagyunk a dolgok alakulásával.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!