Raikkönen elismerte, hogy elvesztette motivációját - F1VILÁG.HU

Raikkönen elismerte, hogy elvesztette motivációját

HIRDETÉS

Bár korábban cáfolta, Raikkönen a szezon után megerősítette, hogy valóban gondjai voltak a motivációjával az idei esztendőben, mikor világbajnokként egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok számára, hogy azt eltervezte.

Bár korábban cáfolta, Raikkönen a szezon után megerősítette, hogy valóban gondjai voltak a motivációjával az idei esztendőben, mikor világbajnokként egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok számára, hogy azt eltervezte.

A Ferrari finn pilótája jól kezdte az évet, az első négy futamból kettőt megnyert, ám az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon állhatott fel utoljára a dobogó legmagasabb fokára.

Raikkönen egyszerűen képtelen volt hozzászokni az F2008-as modellhez, és rendre kikapott csapattársától, Felipe Massától az időmérőkön. Bár a szezon végére feljavult a teljesítménye, az már túl késő volt ahhoz, hogy harcban maradjon a vb-címért folytatott küzdelemben.

Bár korábban cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint veszített volna motivációjából, Raikkönen az évadzáró után a finn MTV3 televízió társaságnak elárulta az igazságot.

“Mindenki tisztában van azzal, hogy mikor az ember csak a harmadik helyért van harcban, nagyon nehéz megtartania a lendületét, és az egész helyzet rányomja a bélyegét a versenyére. Egyszerűen ilyen szituációban nem tudsz olyan gyors lenni a versenyen, mint egyébként” – mondta Raikkönen.

“Mikor esélyed sincs arra, hogy előzz, vagy javíts a helyezéseden, akkor az egész nem túlzottan érdekes. Mikor a bajnoki címért vagy harcban, akkor teljesen más a helyzet” – tette hozzá a finn pilóta, aki mindent megtesz majd azért, hogy jövőre ismét harcba szállhasson a trófeáért.

A Ferrari sajtószóvivője, Luca Colojanni is megerősítette, hogy a finn versenyző számára borzalmasan nehéz volt az idei év, azonban hozzátette, Raikkönen még akkor is profi módon viselkedett, mikor rossz volt a kedve.

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali a finn Turun Sanomat c. napilapnak a következőket mondta a tavalyi világbajnokról: “Nem kizárt, hogy a számos sikert hozó 2007-es szezon után, Kimi veszített a motivációjából. Talán az élete megváltozott, talán az autó nem volt tökéletes számára, talán az abroncsok sem feküdtek neki, azonban az sem kizárt, hogy egyszerűen nem tudtunk megfelelően kommunikálni egymással.”

“Azonban egy dolog biztos: Kimi nem veszített a sebességéből, amit a tizennyolc futam alatt megszerzett tíz, versenyben futott leggyorsabb köre is bizonyt. Biztos vagyok abban, hogy ha képesek leszünk egy számára megfelelő autót összerakni, akkor ismét ott lesz az élen.”

“Massa ugyan rengeteget fejlődött, és képes volt harcba szállni a legnagyobbakkal az idei évben, továbbra is úgy gondolom, hogy Kimi a sport legkiválóbb versenyzője” – tette hozzá Domenicali.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!