Räikkönen: Én hagytam helyet Verstappennek - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Én hagytam helyet Verstappennek

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Kimi Räikkönen, a Ferrari F1-es versenyzője számára nem alakult ideálisan a Japán Nagydíj versenye: egy ütközés után a finn csak az 5. helyen ért célba.

A katasztrofálisnak mondható időmérő után a Ferrari a Japán Nagydíj versenyén sem remekelt: mindkét Ferrari-pilóta Max Verstappennel ütközött a futam során, Räikkönen autója pedig megsérült az incidens során.

A holland pilóta a finnel történt ütközést követően 5 másodperces büntetésben részesült, ám ennek ellenére is elé tudott visszatérni a kiállásokat követően – ráadásul Räikkönent a másik Red Bull-pilóta, Daniel Ricciardo is megelőzte, így a finn csak 5. lett.

A Ferrari versenyzője szerint az ütközésért egyértelműen Verstappen volt a felelős, annak ellenére, hogy a holland szerint „nevetséges” az 5 mp-es időbüntetés, amit kapott érte.

„Kiszélesítette, majd levágta a pályát, de én hagytam neki helyet. Nem tudta, hogy ott vagyok, belémjött, és leszorított a pályáról” – mondta Räikkönen.

„Kicsit megsérült az autóm, így a versenyünk messze volt az ideálistól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!