Fotó: Red Bull Racing
Hírek

Räikkönen érdekeset nyilatkozott a Red Bull autójáról

Érdekes nyilatkozattal állt el a Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen a vasárnapi Brit Nagydíjat követően a Red Bull versenyautójával kapcsolatban.

A finn a 3. helyen fejezte be a silverstone-i versenyt, miután rögtön az első körben összeütközött Lewis Hamiltonnal, és emiatt 10 másodperces időbüntetést kapott.

Räikkönen a baleset után igyekezett felzárkózni, ám nem volt könnyű dolga.

„Nyilvánvaló, hogy a verseny eleje közel sem volt ideális. Blokkoltak a kerekeim, és nekiütköztem Lewis autójának” – mondta a 2007-es év legjobbja, aki érdekes összehasonlítást említett a Red Bull és a Mercedes versenyautója kapcsán.

„Letöltöttük a büntetést, de valamiért a Red Bull-lal nehéz dolgunk volt. Valahányszor közel kerültem hozzájuk, vagy mögöttük autóztam, nagyon nehéz volt követni őket – egyszerűen más volt, mint a többi autót.”

„A verseny elején volt némi harcunk velük, és a vége felé végre sikerült megelőznünk őket. Azt gondolom, a Mercedest valamiért könnyebb volt követni. Sokkal kevésbé hatott az autómra. A 3-as kanyarból minden körben jól ki tudtam jönni, aztán volt egy jó pillanat, és sikerült előznöm.”

Kétségtelen, hogy évek óta a Red Bull autói rendelkeznek a legkifinomultabb aerodinamikával – köszönhetően Adrian Newey zsenialitásának –, és úgy tűnik, ez nemcsak a nyers teljesítmény, hanem az általuk keltett turbulens levegő tekintetében is megnehezíti a riválisok dolgát.

Räikkönen azt mondja, összességében elégedettek lehetnek az eredménnyel, habár szerepelhetett volna jobban is.

„Szóval rendben volt ez a versenyt – de messze volt az ideálistól. Kétségtelen, hogy a hibák, illetve a 10 másodperces büntetés nélkül jobb lehetett volna, de én próbálkoztam. Úgy gondolom, minden tőlem telhetőt megtettem.”

Szólj hozzá!
Räikkönen érdekeset nyilatkozott a Red Bull autójáról
Csak szeptemberben dől el, hogy lesz-e F1-es verseny Miamiban
Kubicával tárgyal a Haas? Reagált a csapatfőnök!
Ezt üzenné Hamilton fiatalabb önmagának
Hamilton biztos benne, a következő években is győzelmekért harcolhat