Räikkönen: Fényévekkel jobb az új autó a tavalyinál

Már most ódákat zeng a Ferrari 2015-ös versenyautójáról a patinás olasz istálló finn világbajnoka, Kimi Räikkönen.


Már most ódákat zeng a Ferrari 2015-ös versenyautójáról a patinás olasz istálló finn világbajnoka, Kimi Räikkönen.

A rutinos versenyző tavaly rengeteget küszködött idény közben, tegnap azonban elkezdhetett dolgozni a Ferrari SF15-T kódjelű, új modelljével, mely elmondása szerint teljesen más, mint csapata tavalyi versenygépe.

„Rengeteg pozitívum van azokon a területeken, melyeken eddig nehézségeink voltak” – magyarázta a 2007-es év legjobbja a keddi tesztnapot követően.

„Az egész csomag sokkal jobb annál, mint amivel tavaly zártuk az évet. Minden területen fejlődtünk. Tennivalónk bőven van még, és van hová fejlődni, de abszolút pozitív kezdés ez, és legalább van valamink, amivel dolgozni tudunk.”

Amikor Räikkönent arra kérték, hasonlítsa össze első benyomásait az új autó, illetve a tavalyi versenygép vonatkozásában, így felelt: „Teljesen más. Ez egy új autó, és az ember általában azonnal tudja, hogy az adott autó jó lesz-e, vagy sem.”

„Az idei év teljesen más történet, mint a tavalyi. Pozitívan alakult a kezdés, és már amikor először pályára gurultam, akkor jó érzéseim voltak.”

Räikkönennek egyébként az idei szezon végén jár le a szerződése a Ferrarinál, elmondása szerint azonban ennek ellenére nem lesz vízválasztó számára a 2015-ös év.

„Van egy opció a szerződésemben. Nem bánom. Rajtam és a csapaton múlik, hogy jó évet teljesítsünk. Ha rosszul alakulnak a dolgok és nem írok alá, akkor ez van. Nem a világ vége. A cél persze az, hogy jól szerepeljünk és mindenki elégedett legyen.”

„Meggyőződésem, hogy jók lehetünk, és aztán majd meglátjuk, hogy alakul a jövő. Nem aggódom emiatt, nem kell ezen gondolkodnom.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!