Räikkönen: Jó döntés volt az ultralágy keverék - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Jó döntés volt az ultralágy keverék

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője szerint egyelőre nem áll túl jól a Ferrari Monacóban, azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy ezen az állapoton szombatra változtassanak.


Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője szerint egyelőre nem áll túl jól a Ferrari Monacóban, azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy ezen az állapoton szombatra változtassanak.

A délutáni szabadedzésen Räikkönen összesen 38 kört teljesített, és a hetedik helyen zárt a Ferrarival, hátránya 1,4 másodperc volt az élen záró Daniel Ricciardo mögött.

A finn pilóta szerint nem minden alakult úgy a Monacói Nagydíj csütörtöki napján, mint szerették volna, ám bíznak benne, hogy szombatra sikerül előrelépéseket tenniük.

„Ez nem volt egy ideális nap számunkra, de ez csak az első edzésnap volt. Délelőtt nem voltam elégedett az autóval, de délután már javítottunk rajta. Még sokat kell dolgoznunk, de ez nem egy könnyű hely, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk.”

A mezőny Monacóban viszi pályára először éles körülmények között az idei szezonban debütáló ultralágy keverékű abroncsokat – Räikkönen szerint jó döntés volt az új gumik bevezetése, azonban még dolgozniuk kell azon, hogy jól működtessék őket.

„Ez az első alkalom, hogy az ultralágy keverékeket használjuk versenyhétvégén, és az az érzésünk, hogy ez a legjobb gumi, ami ide illik, csak még meg kell találnunk a módját, hogy hogyan bírjuk jobb működésre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!