Raikkönen jó esélyt lát a bajnoki címvédésre

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy bár jelenleg csapattársa, Felipe Massa áll a bajnokság élén, minden esélye megvan arra, hogy megvédje világbajnoki címét.

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy bár jelenleg csapattársa, Felipe Massa áll a bajnokság élén, minden esélye megvan arra, hogy megvédje világbajnoki címét.

Raikkönen öt ponttal van csak lemaradva csapattársától az egyéni bajnokságban, miközben az első négy helyezettet mindössze tíz pont választja el egymástól nyolc futamot követően.

A Ferrari világbajnoka, aki a tavalyi évben tizenhét pontos lemaradásban volt az utolsó két versenyt megelőzően, úgy érzi, az idei vb még teljesen nyitott, nem is beszélve arról, hogy az elmúlt versenyeken folyamatosan változott az élen a sorrend.

“Még számos verseny hátra van, így rengeteg minden megtörténhet” – mondta a finn pilóta a riportereknek Silverstone-ban. “A sorrend folyamatosan változik az élen, így még semmi nincs eldöntve.”

“Majd meglátjuk, mit tudunk tenni, azonban szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük a bajnokságot, különösen úgy, hogy mindössze öt pont a lemaradásom, amit akár egy verseny alatt is behozhatok.”

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint ki lesz a legnagyobb ellenfele a szezon hátralévő részében, Raikkönen kitérő választ adva, a következőket mondta: “Négy versenyző van harcban a bajnoki címért, és ez szerintem a jövőben sem lesz másképp, így nem tudom azt mondani, hogy egyikük erősebb lenne, mint a másik.”

“Massa azonos autóval versenyez, mint én, ezért talán jobban tudom, hogy mit várjak tőle, így talán könnyebb, de az is lehet, hogy nehezebb. Nem tudom. Fogalmam sincs, ki lesz a legnagyobb ellenfelem.”

Ami pedig a hétvégi versenyt illeti, Raikkönen bízik benne, hogy megszerezheti zsinórban második futamgyőzelmét Silverstone-ban, bár figyelmeztetett, nem szabad leírni a hazai közönsége előtt szereplő McLarent.

“Mindent megteszünk annak érdekében, hogy győzelmet arassunk, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű” – magyarázta. “A McLaren mindig is nagyon gyors volt ezen a pályán, bár szerintem nekünk is erős a csomagunk. A múlt heti tesztek jól sikerültek számunkra, jóllehet az időjárás és a piros zászlók miatt a tervezettnél kevesebb kört teljesítettünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél