Räikkönen: Legalább megpróbáltuk - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Legalább megpróbáltuk

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője sajnálja, hogy nem jött be a Mexikói Nagydíjon alkalmazott taktikájuk, ám annak örült, hogy legalább megpróbáltak egy másféle stratégiát.


Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője sajnálja, hogy nem jött be a Mexikói Nagydíjon alkalmazott taktikájuk, ám annak örült, hogy legalább megpróbáltak egy másféle stratégiát.

A verseny második etapjában Räikkönen nem tudta tapadásra bírni a közepes keverékű gumikat, így a csapat döntése alapján újra a bokszba hajtott, ám nem váltottak taktikát, a második kiállás során is a közepes keverékeket kapta meg a finn.
„Nem volt túl rossz a rajtom, elég jól haladtunk” – mondta Räikkönen. „Az első bokszkiállás után küszködtem, hogy tapadást szerezzek a közepes gumikkal, szóval azt gondoltuk, próbáljunk meg egy friss, ugyanolyan szett gumival visszamenni a pályára.”

„De őszintén szólva nem volt jobb tapadás a hátsó gumiknál. Ez volt az első alkalom, hogy ezekkel a gumikkal mentem, talán maguk az abroncsok ilyenek.”

„Utólag könnyű mondani, hogy talán nem ez volt a jó döntés, de örülök, hogy megpróbáltuk.”

A Ferrari finn versenyzője a futam végén Nico Hülkenberggel keveredett csatába – Räikkönen nem érezte, hogy összeértek volna a küzdelem során, a német magától pördülhetett meg.

„Nem volt könnyű megelőzni Hükenberget, nehéz, amikor valakihez ilyen közel vagy és nincs tapadás. Nem tudom, hogy összeértünk-e, csak annyit láttam, hogy megpördült.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!