Megosztás:

Räikkönen a leggyorsabb, Kubica 100 körig jutott Abu Dhabiban

Eredményes napon van túl a Ferrari.
Eredményes napon van túl a Ferrari. © Scuderia Ferrari

Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok abu dhabi tesztjének keddi napján. A gyakorláson Robert Kubica is pályára gurult, Fernando Alonso pedig autót tört.

A Pirelli gumitesztjén valamennyi csapat képviselteti magát Abu Dhabiban, a legnagyobb érdeklődés pedig minden kétséget kizáróan Robert Kubica szereplését előzte meg.

A lengyel már a Hungaroringen is tesztelt idén – akkor a Renault autójával róhatta a köröket, most azonban reális esélye van arra, hogy 2018-ban átvegye Felipe Massa helyét a Williamsnél.

Kubica korábban már tesztelt is a csapattal, igaz, akkor még az istálló 2014-es autójával körözött. Most azonban már az idei, FW40-es modellbe pattanhatott be.

A korábbi, súlyos sérüléséből felépült versenyző 100 kört, azaz több mint 500 km-t tett meg Abu Dhabiban.

„Van, aki azt mondja, hogy egy kézzel vezetek. De nem egy kézzel vezetek” – mondta a teszt után Kubica.

„Szerintem lehetetlenség egy kézzel Forma-1-es autót vezetni. Viszont vannak korlátaim, szóval a testem megszokta már, hogy kompenzál valamilyen formában, ami egyáltalán nem baj.”

„Emberek vagyunk, az agyunk pedig hozzászokokik ahhoz, hogy segítsen a testünknek megküzdeni a problémákkal. Szóval kétségkívül olyasvalamiről beszélünk, amivel megbirkóztam.”

Kubica szerdán délután is autóba ülhet majd.

1

A keddi nyitónapon a Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb: a finn 99 körig jutott, és 3 tizedmásodperccel bizonyult gyorsabbnak Daniel Ricciardónál.

A Mercedes autóját Lewis Hamilton vezette ma, ő közel 8 tizedmásodperces hátránnyal 3. lett. Az idei év legjobbja rendkívül produktív napot tudhat maga mögött, hiszen egymaga 136 kört tett meg.

2

Csupán Romain Grosjean volt szorgalmasabb nála: a Haas pilótája 137 körig jutott, és végzett a 4. helyen, megelőzve a délután Kubicát váltó Lance Strollt.

Fernando Alonso is pályára gurult ma, és bár délelőtt a falnak csapta autóját, végül 115 megtett körrel abszolválta a napot, és a 6. helyen zárt Nico Hülkenberget, illetve a Force Indiát terelgető Nyikita Mazepint megelőzve. A McLaren egyébként két autóval dolgozott ma, hiszen biztonsági aggályok miatt korábban törölték interlagosi tesztjét. A másik versenygépet Oliver Turvey terelgette.

Az első tesztnap végeredménye:

day1
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Eredményes napot tudhat maga mögött Abu Dhabiban Robert Kubica – a lengyel versenyző elárulta,...

Hozzászólások

( komment)