Megosztás:

Raikkönen maga sem zárja ki a visszatérést

Annak ellenére, hogy a Red Bull Racing hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy egy újabb évvel meghosszabbította Mark Webber szerződését, Kimi Raikkönen esetleges visszatérése továbbra is napirenden van.

Legalábbis ezt mondja maga az érintett, aki az osztrák Kleine Zeitungnak adott interjújában elhintette, hogy egyelőre még nem döntött jövőjéről, így bármi megtörténhet, akár vissza is térhet a Forma-1-be.

„Annyit tudok mondani, hogy még bármi megtörténhet. A múltat magam mögött hagytam, nem hiányzik semmi, de ennek ellenére nem zárom ki teljesen a visszatérést” – magyarázta az egykori bajnok, aki jelenleg a Citroen Junior csapatot erősíti a rali-világbajnokságban.

Bár egyelőre nem még csak tanulja az új szériát, és a győzelmekről még csak álmodozhat, Raikkönen elmondta, hogy nagyon jól érzi magát új környezetében.

„Élvezem ezt a munkát, és az egész környezetet, de még nagyon sokat kell tanulnom, és jó akarok lenni abban, amit csinálok” – folytatta. „Most van itt a tanulás ideje, hiszen minden folyamatosan változik, az időjárás, a burkolat és a pálya.”

„Rugalmasnak kell lenned, gyorsan kell alkalmazkodnod a körülményekhez. Mindig vannak új kihívások, de a forma-1-es múltam semmiképpen sem árt.”

A finn pilóta menedzsere, Steve Robertson a múlt héten a Turun Sanomat c. lapnak szintén elmondta, hogy „soha ne mondd, hogy soha”, amivel arra célozott, hogy védence akár már jövőre visszatérhet a Forma-1-be, bár azt egyelőre nem tudni, hova.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(13 komment)
Ayami képe

:)) Már maga a cikk is tiszta ellentmondás! Kimi maga nyilatkozza, hogy szereti az uj munkát és hogy még TANUL!!!! Ha ez tényleg így van akkor nem ugrálhat egyik szériából a másikba!
Bármennyire is jó lenne ha visszatérne be kell látnunk, hogy úgyse fog. :(

speedway képe

Mégsem vagy mégis, mégsem vagy mégis mégsem vagy mégis.
Mégsem.

spakli képe

Ez már a Kimi rajongok lenézése.......Úgy gondolják,őket lehet még kábítani.....Ha nincs már más téma, irjanak addig sütemény recepteket....... szégyen..

szlavo képe

@hedla: Tuti hát.
Ezek a cikkek már csak arra vannak hogy felbolydítsák az alvó méhkast.Mikor lankad az érdeklődés iránta,Robertson bedob egy "soha ne mondd hogy soha" nyilatkozatot,és egy-két hónapig újra eladható Rajkó.Ennyi a történet.

icehseriers képe

Gyere vissza :( Come HOME back !

schumacher69 képe

De kár lenne...:D Hajrá Schumi!!!

Gadfly képe

Én inkább a cikkben is említett „soha ne mondd, hogy soha” elvvel értek egyet. Bár a jelenlegi tények azt mutatják, hogy nincs olyan szabadon lebegő hely ahova való lenne, de még nagyon hosszú a szezon és sok idő van még 2011 márciusáig. Bármi megtörténhet addig pl. gondoljunk csak a tavalyi Massa balesetre (ilyen ne legyen, de mint tényező számolni kell vele) v. Alonso féle Mekis durcis jelenet stb stb. Szerintem Kimiék is inkább a nem várt eseményekre apellálnak, ezért is használhatták a feljebb idézett mondást. A hírnek max csak annyi jelentősége van, hogy Kimi kész visszatérni az F1-be (melyet azért vhol tudat alatt sejteni lehetett) viszont azt, hogy mikor és hova, azt majd a sors és az ebből származó lehetőségek fogják eldönteni. Addig is médiafogás az egész, hiszen rengetek Kimi szurkoló van, és az F1-nek is jó, ha hasonló hírek jelennek meg róla. :)

Viszont csak halkan jegyezném meg, hogy Maszat helye még mindig nem fix és ott van egy nagyon szép tempóban fejlődő Retyó is…. és akár szezon végéig más csapat is fejlődhet annyit, mely érdekes lehet a 2007-es VB számára. Tehát „soha ne mondd, hogy soha”. :)

hedla képe

már tuti az ülése de még szorakoznak az ember idegeivel

McLaren fan képe

Már kezd unalmassá válni! Minden cikkben szinte ugyan az van leírva és Kimi is elmondta már 1 párszor ezeket. Szerintem semmi alapja nincs ennek ugyan hova jönne vissza? Esetleg 2012-ben de addig meg minden héten lesz 1 cikk ugyan ezzel a tartalommal:D

Robi88 képe

@rígel: Kezdődik a nyelvtan óra ?
Amugy ha akad HELY akkor menjen oda , biztos te is és a szurkolói is örülnének ha egy gyenge autóban látnátok ugye ?

UNICUMM képe

@Robi88:
Majd ha senki sem reagál a hasonló cikkekre, abba hagyják :))
De a Kimi rajongók örülnek ennyi hírnek is talán.

rígel képe

@Robi88: Hej, az tényleg nincs!!!!!!!Ellenben Hely, lehet hogy akad!

Robi88 képe

Már elnézést , nem akarom a kimi rajongókat megbántani , de ez minek kell ? Jövőre biztos nem tér vissza nincs hej , mostantól heti 2 cikk lesz kimi autóversenyzői visszavonulásáig hogy : " lehet hogy ......." ?