Raikkönen magabiztosan várja a Magyar Nagydíjat - F1VILÁG.HU

Raikkönen magabiztosan várja a Magyar Nagydíjat

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen elmondta, annak ellenére is nyugodtnak érzi magát, hogy az elmúlt versenyek nem éppen úgy sikerültek számára, ahogy azt várta, és emiatt elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban.

A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen elmondta, annak ellenére is nyugodtnak érzi magát, hogy az elmúlt versenyek nem éppen úgy sikerültek számára, ahogy azt várta, és emiatt elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban.

A Ferrari finn versenyzője a szezon ötödik állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével felugrott a bajnokság élére, ám azóta nem tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára, és jelenleg hét ponttal lemaradva a listavezető Hamilton mögött, a harmadik helyen áll a tabellán.

Raikkönen azonban továbbra is magabiztos, mert úgy érzi, csapata készen áll a visszavágásra.

“Nem titok, hogy nem vagyunk megelégedve az elmúlt öt verseny végeredményével” – mondta a finn pilóta. “Csalódással végződött számomra a montreali, a magny-cours-i, és a silverstone-i versenyhétvége. Az említett versenyeken esélyem lett volna a győzelemre, azonban bizonyos okok miatt az nem sikerült.”

“Soha nem volt kihatással rám a feszültség, és ez most sincs másképp. Továbbra is keményen koncentrálok a feladatomra, és minden egyes versenyen megpróbálom a tudásom legjavát nyújtani. Ez volt a helyzet minden egyes olyan alkalommal is, mikor nem volt szerencsém, és bajban voltam.”

“Még túl korai lenne jóslatokba bocsátkozni a bajnokságot illetően, hiszen az első három helyezettet mindössze hét pont választja csak el egymástól. Akár egy verseny leforgása alatt megváltozhat a sorrend az élen. Nem szabad elkeseredni, még nyolc futam hátravan, és a végén majd elkezdhetünk matematikázni.”

“Túl vagyunk a szezon felén, így nagyon fontos, hogy minden egyes versenyen pontokat szerezzünk. A Német Nagydíjtól eltekintve minden alkalommal eséllyel pályáztam a győzelemre, és bízom benne, hogy hamarosan ismét felállhatok majd a dobogó legmagasabb fokára.”

Raikkönen továbbá bízik benne, hogy csapata jól fog szerepelni a hétvégi Magyar Nagydíjon, miután borzalmasan gyengén teljesített Németországban, ahol elmondása szerint idei legnehezebb versenyét teljesítette.

“A hockenheimi verseny volt az idei év mélypontja számomra” – mondta a finn pilóta. “Nagyon frusztrált és csalódott voltam, mert egyszerűen nem találtam meg az autóm helyes egyensúlyát, de most már sokkal jobb pozícióban vagyunk. Produktív tesztprogramot hajtottunk végre Jerezben, különösen a második nappal voltam megelégedve.”

“A csapat fantasztikus munkát végzett, néhány új fejlesztést épített be az F2008-as modellbe, így magabiztosan érkezem Magyarországra. Való igaz, hogy a McLaren sokat fejlődött az elmúlt két versenyen, de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a helyzet akár egy verseny alatt teljesen megváltozhat” – tette hozzá Raikkönen.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!