Raikkönen már csak a raliról tud beszélni - F1VILÁG.HU

Raikkönen már csak a raliról tud beszélni

HIRDETÉS

Finn lapértesülések szerint Kimi Raikkönen a szezon végén elhagyja az F1-et, hogy teljes erőbedobással a rali-világbajnokságra tudjon koncentrálni, ahol a jövő évben teljes állású versenyzőként is bemutatkozik.

Finn lapértesülések szerint Kimi Raikkönen a szezon végén elhagyja az F1-et, hogy teljes erőbedobással a rali-világbajnokságra tudjon koncentrálni, ahol a jövő évben teljes állású versenyzőként is bemutatkozik.

A Veikkaaja finn sportmagazin úgy tudja, hogy az egykori világbajnok már döntött, és annak ellenére, hogy a hétvégi versenyen cáfolta a távozásáról szóló híreszteléseket, az év végén elhagyja a Forma-1-et.

Erre utal az is, hogy míg korábban egyik munkaadójától sem kapott engedélyt arra, hogy az idény közben raliautóba üljön – nehogy megsérüljön –, a Ferrari az idei évben szabadjára engedte pilótáját, ami talán része lehet egyezségüknek, miszerint az év végén átadja versenyzői ülését Fernando Alonsónak.

A finn sportmagazin idézte Raikkönen egyik jó barátját, aki elmondása szerint az egykori világbajnok már egy ideje nem is beszél a Forma-1-ről, gondolatai már a ralin járnak, és csakis erről áradozik. A Ferrari pilótája egyénként július végén részt vesz a rali-világbajnokság (WRC) finnországi futamán.

Eközben egyre több helyen cikkeznek arról, hogy Alonso már jövőre bemutatkozik a Ferrari színeiben.

A spanyol pilóta menedzsere, Luis Garncia Abad a következőket mondta a Liberation c. francia lapnak: “Fernando egy nap a Ferrari színeiben szeretne versenyezni, ez nem titok. Azonban még egy kicsit korai ennek lehetőségéről beszélni.”

A Ferrari egykori versenyzője, Mika Salo – aki 1999-ben a sérülést szenvedett Michael Schumacher helyettesítette néhány verseny erejéig – szintén úgy gondolja, hogy Alonso már a jövő évben átveszi Raikkönen helyét az olaszoknál.

“Sokan már most biztosak abban, hogy Alonsónak szerződése van a Ferrarival. Én is azon a véleményem vagyok, hogy hamarosan egy vörös autóban láthatjuk a pályán” – mondta a finn az IS-nek.

A Ferrari természetesen továbbra sem kommentálja a “híreszteléseket”.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!