Räikkönen már fél lábbal kint a Forma-1-ből - F1VILÁG.HU

Räikkönen már fél lábbal kint a Forma-1-ből

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen nagy valószínűséggel jelenlegi szerződése lejárta után, 2015 végén befejezi pályafutását a Forma-1-ben.


Kimi Räikkönen nagy valószínűséggel jelenlegi szerződése lejárta után, 2015 végén befejezi pályafutását a Forma-1-ben.

A 2007-es világbajnok, aki 2001-ben a Sauber színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, idén tért vissza egykori csapatához, miután két évet eltöltött a raliban, illetve további két évet a Lotus csapatát erősítette.

Egy két évre szóló szerződést kötött a Ferrarival, ahol Fernando Alonso partnereként versenyzik, azonban a Brit Nagydíj előtt elmondta, hogy nem valószínű, hogy hosszabbítani fog, és 2015 végén szakít a Forma-1-gyel, ám nem a sporttal.

„Amíg a szerződésem szól, aztán valószínűleg abbahagyom” – válaszolta a finn pilóta arra a kérdésre, hogy hosszú távon számíthat-e rá a Ferrari.

„Azt gondolom, hogy ez fog történni.”

Räikkönen azt is elmondta, hogy más sportok iránt is komolyan érdeklődik, mint a ralizás, és mindig is vonzották a Forma-1-en kívüli események.

„Rengeteg dolgot kipróbáltam már, és nem hiszem, hogy bármi veszély lenne ebben. Semmit nem vesz el a Forma-1-től” – magyarázta. „Mindez csak segíthet. Minél több dolgot kipróbálsz, annál tapasztaltabb leszel, és jobb pilóta válik belőled.”

„A csapatok félnek, hogy bajod esik, és a múltban a Ferrari nem igazán kedvelte, hogy ralizom. Nem csak nekünk, de a rajongóknak is jó lenne, ha más dolgokat is látnának minket csinálni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!