Räikkönen: Meg kell szabadulnom ettől a szokástól - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Meg kell szabadulnom ettől a szokástól

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen mielőbb meg szeretné törni a jeget és maga mögött szeretné tudni az elmúlt időben az időmérő edzésen történt balszerencséit, miután egy újabb remek lehetőséget mulasztott el szombaton Kínában.


Kimi Räikkönen mielőbb meg szeretné törni a jeget és maga mögött szeretné tudni az elmúlt időben az időmérő edzésen történt balszerencséit, miután egy újabb remek lehetőséget mulasztott el szombaton Kínában.

Miközben csapattársa, Sebastian Vettel a Mercedesek mögött a harmadik helyen végzett a mai időmérőn Kínában, Raikkönen csak a hatodik helyre tudta behozni Ferrariját, miután sok időt veszített az első etapban leggyorsabb körén.

A finn pilóta egyelőre nem tudja, miért voltak gondjai a kör első harmadában, azonban hozzátette, hogy a kifogásokból elég.

„Az utolsó próbálkozásom alkalmával az első három kanyar nagyon nehéz volt” – mondta. „A hármas kanyarban nagyon sok időt veszítettem, ami az igazat megvallva, igencsak meglepett.”

„Az autó teljesen jól viselkedett, de az utolsó nekifutásom alkalmával, valamilyen okból kifolyólag nagyon nehéz volt a kör első része. Itt ment el minden, a későbbiekben már nem tudtam behozni azt a lemaradást.”

Räikkönen úgy gondolja, hogy nem a szélirány megváltozása okozta a gondot.

„Más volt, mint tegnap, de nem tudom mi történt” – folytatta. „Hihetetlenül sok időt veszítettem ezen a szakaszon. Talán ez az én hibám, de nagyon csalódott vagyok miatta.”

„Természetesen nincs katasztrófa, de ez már kezd egy rossz szokássá válni szombatonként. Minél előbb meg kell szabadulni ettől.”

„Ami a versenyt illeti, egy jó autónk van, amivel véleményem szerint versenyképesek leszünk. A mai nap nem volt ideális az utolsó szett gumin, de a legjobb tudásunkat fogjuk nyújtani holnap, aztán majd meglátjuk, hol végzünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!