Räikkönen: Még nem tudjuk, hol a határ - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Még nem tudjuk, hol a határ

HIRDETÉS

A Lotus pilótái egyik pénteki edzésen sem kerültek be a legjobb tízbe a Forma-1-ben most bemutatkozó austini pályán, de egyikük sem aggódik, mivel elmondásuk szerint még egyáltalán nem hoztak, nem hozhattak ki magukból mindent.


A Lotus pilótái egyik pénteki edzésen sem kerültek be a legjobb tízbe a Forma-1-ben most bemutatkozó austini pályán, de egyikük sem aggódik, mivel elmondásuk szerint még egyáltalán nem hoztak, nem hozhattak ki magukból mindent.

„Remek dolog ezen a pályán vezetni, a szektorok nagyban eltérnek egymástól, úgyhogy van kihívás bőven. Ahogyan az az új pályák esetében lenni szokott, alig volt tapadás a pénteki nap kezdetén, ami nem túl jó érzés, de ahogy nőni fog a tapadás a pályán, úgy lesz egyre nagyobb élmény végigmenni rajta”- dicsérte a texasi ringet Kimi Räikkönen.

„Délután már nem csúszott annyira a pálya, mint délelőtt, de így sem nyomhattuk igazán, és nehéz volt megtalálni, hogy hol a határ. Az aszfalt állapota és a beállítások terén is sokat fogunk még fejlődni, úgyhogy az időmérő kifejezetten érdekes lesz majd”- zárta csapata hivatalos közleményében pénteki nyilatkozatát a finn, aki újságíróknak kifejtette, szerinte kizárólag a pálya állapotán és a gumikon múlik majd, hogy mennyit tudnak javulni a folytatásban, mert az autót már jól ismerik, és a beállítások módosításával már nem fognak tudni túl sokat gyorsulni.

A Lotus másik pilótája, Romain Grosjean is a tapadás hiányát emelte ki nyilatkozatában, de szavai másban is egybecsengtek Räikkönenével. „A vonalvezetés nagyszerű, de még messze vagyunk attól, hogy a határokat feszegessük az autóval, különösen a 7-8-9-es kanyarokban, illetve a 19-es kanyarban, ahol nehéz kiszámítani, hogy az autó hogyan fog viselkedni.”

„A kemény gumikkal jó az autó a hosszabb etapokon, vagyis van egy jó kiindulási alapunk, de a közepes keverékekkel még dolgoznunk kell. A pálya folyamatosan javulni fog még, úgyhogy izgalmas időmérő vár ránk”- mondta Grosjean.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!