Räikkönen: Meg tudtam volna előzni Vettelt - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Meg tudtam volna előzni Vettelt

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője megfelelőnek értékelte a Kínai Nagydíjon elért eredményét, habár nem túl boldog miatta, hiszen számára a győzelem a cél.


Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője megfelelőnek értékelte a Kínai Nagydíjon elért eredményét, habár nem túl boldog miatta, hiszen számára a győzelem a cél.

Räikkönen elmondta, alapjában véve örül, hogy jobb eredményt értek el az időmérős pozíciójukhoz képest, azonban ez nem elég számára, hiszen a győzelemért szeretne küzdeni.

„A negyedik hely nem rossz – jobb, mint a rajtpozíciónk. Természetesen az első helyért szeretnénk küzdeni, de ma ez volt a maximum.”

A finn hozzátette, a Ferrari jól halad a fejlesztésekkel, így amennyiben hasonlóképp tudják folytatni a munkát, elérhetik a Mercedes teljesítményét.

„Ha továbbra is úgy dolgozunk, mint az elmúlt év óta folyamatosan, akkor valamikor beérjük a Mercedest.”

Räikkönen az utolsó körökben türelmetlenül ment el a lekörözött versenyzők mellett, csapatrádión is folyamatosan az előtte autózókat emlegette. A sietség oka az volt, hogy a világbajnok csapattársát üldözte, és úgy érzi, a biztonsági autó számára nem volt túl előnyös, mivel a verseny végére sikerült utolérnie Vettelt.

„Megvolt a tempóm, hogy megelőzzem Sebastiant, de kifutottunk az időből. Ez van…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!