Megosztás:

Raikkönen még visszatérhet a Forma-1-be

Kimi Raikkönen elmondta, hogy nem azért váltott szériát az idei évben, mert unalmassá vált számára a Forma-1, sokkal inkább azért igazolt a rali-világbajnokságba, mert új kihívásokra vágyott, és amúgy is gyermekkori álma volt, hogy egyszer a WRC mezőnyét erősítse.

A finn pilóta a tavalyi évben hagyta el a királykategóriát, miután a Ferrari kivásárolta szerződéséből, hogy helyet csináljon a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak.

Sokan azt gondolták, hogy megunta a Forma-1-et, ezért távozott és váltott szériát, azonban Raikkönen elmondta, hogy egyáltalán nem erről van szó, így a visszatérését sem zárja ki, jóllehet hozzátette, hogy egyelőre még nem gondolkodik ennek a lehetőségén.

„Nagyon élvezem, hogy ismét a tanulási fázisban vagyok, ahogy anno az F1-ben is voltam” – mondta a 2007-es világbajnok a wrc.com-nak.

„Nem arról van szó, hogy a Forma-1-et meguntam volna, de ha az ember hosszú ideig csinál valamit, az szinte már szokássá válik, és a rali egy kiváló lehetőség volt számomra, amit kár lett volna kihagynom, hiszen változásra volt szükségem.”

„Hogy mi lesz a jövőben? Ki tudja? Egyelőre még nem gondolkodom ezen. Majd valamikor a szezon folyamán, valamikor félidőben talán elkezdek agyalni azon, hogy miként tovább, de addig semmi értelme ezen aggódni.”

„Azt csinálom most, amit szerezek. A rali mindig is nagy álmom volt, már gyermekkorom óta, és most lehetőséget kaptam arra, hogy valóra váltsam ezt az álmomat.”

Raikkönen egyébként az elmúlt versenyen megszerezte első világbajnoki pontjait a WRC-ben, ami elmondása szerint meglepetésként érte, hiszen „azt gondolom, nagyon meg lettem volna lepve, ha valaki azt mondja nekem a szezon előtt, hogy első pontjaimat Jordániában fogom megszerezni.”

„Az eddigiek közül ez volt a legnehezebb rali-versenyem, de így is négy pontot szereztem a nyolcadik helyezésemmel.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(63 komment)
Cocacolafangirl képe

@tifosi:Mért ma már mindegyiknek az a fontos h sok pénzt kapjon!És hiába mondaná bárki h x vagy y nem a pénzre megy a Forma-1-ben,ezt le se lehet tagadni.
Schumi is azért jött vissza h pénzt kapjon,mert ő iss nagyon jól tudja h az ő ideje akkor járt le mikor elhagyta a Forma-1et.ennyi a véleményem xD

szlavo képe

@jegees: Rajkó is másod hegedűs volt Heidfeld mellett,aztán Coulthard mellett,aztán Massa mellett.Elég hosszú a névsor.Gyakorlatilag ha nem nyomták el a csapat társát,az megverte.Montoya is megverte volna.

tifosi képe

@jegees: Schumi mellett mindenki másdohegedűs volt okoska. Viszont rajkód Massa melett volt másodhegedűs, hordta neki a vizet 2008-ban.
Rajkó egy középszerű versenyző órási hypepal.

jegees képe

@tifosi: igen mi hírdetjük az igét. mikor te akarod mindenkinek bebízonyítani h a massácska a jobb...de semmivel nem jobb:D sőt... Massa mikor Schumi volt a csapattársa másodhegedűs volt...és Kimi-t ezért lehet szeretni mert ő nem 2. számunak ment egyik csapatba se. És még nyert egy vb-t is ami Massa-nak nem jött össze:D

tifosi képe

@engine: Mert sok a sötét kimis, akik hirdetik az igét.

tifosi képe

@szlavo: A rajkósok mindig ezt teszik, hogy a Mclarenes éveit Massa Sauberes évivel vetik össze, mert így még kihozhatják a finnt pozitívra. Bár mindeki tudja, hogy az így egy nagy nulla.

engine képe

@tifosi: Gondolom Hornerrel hétvégén együtt söröztök nemde? :D Miért nem hagysz fel már végre ezzel az örökös Kimi baszogatással? Szurkoljál inkább Massának.

szlavo képe

@tifosi: Azt hiszem ez magáért beszél.Úgy lehet két pilótát összemérni mikor azonos technika van alattuk.Nem amikor az egyik egy Mclarenben ül a másik meg egy Sauberban.Ebben a két és fél évben azonos technikában és háttérrel rendelkeztek mindketten és Rajkó alul maradt Massával szemben.Még érdekesebb hogy még úgy is,hogy Massa volt a pechesebb kettőjük közül.Massa mindig szinte Rajkó elől esett ki,Rajkó meg szinte kizárólag Massa mögül.Tehát Rajkó profitált a Massa kiesésekből,fordítva viszont nem.

tifosi képe

@engine: Senki nem várja, főleg a csapatok nem. Senki sem akar plussz pénzt költeni az autó indokolatlan javításaira.

tifosi képe

@jegees: 2007

Pontok: 110-94 Rajkó
Győzelmek: 6-3 Rajkó
Pole: 6-3 Massa
Verseny: 11-6 Rajkó
Időmérő: 9-8 Massa

2008

Pontok: 97-75 Massa
Győzelmek: 6-2 Massa
Pole: 6-2 Massa
Verseny: 12-6 Massa
Időmérő: 12-6 Massa

2009

Pontok: 22-10 Massa
Verseny: 5-4 Massa
Időmérő: 5-4 Rajkó

Összes

Pontok: 213-195 Massa
Győzelmek: 9-8 Massa
Első rajtkocka: 12-5 Massa
Verseny: 23-21 Massa
Időmérő: 26-19 Massa
Hat-trick: 3-1 Massa

Itt a 2007-es év is és a valós összesítés. Most már sírhattok!

engine képe

Várunk vissza Kimi! 2011-ben itt a helyed a Red Bull-nál. :)

jegees képe

@tifosi: szerintem itt nem én próbáltam csalni... te talán véletlenül hagytad ki a 07-es évet az összehasonlításodból?:D(Kimi vb) Amugy ahogy te mondanád "a számok nem hazudnak"...és megmutatják ,h ki a jobb. és az fáj a sok Massafanak h amíg Kimi vb lett addig Massa nem a ferrarival. ezért utáljátok annyira

tifosi képe

@jegees: Eza teljes pályafutás összehasonlítás még LoL-abb, de gondolom nem tudod, miért? Nyilván azért csalsz, hogy így rajkó tűnjön a jobbank, mert így legalább előrébb van valamiben, míg a reális tényeket nézve nagy zakót kapott. Hagyd a hamis statokat, fabatkát sem érnek.

tifosi képe

@owenaliaslewi: Hazugság, Massa sokkal pechesebb volt tavaly, eleve kétszer szúrtak ki vele az időmérőn, míg rajkóval csak egyszer. Rajkó palánkozott Ausztráliában, de ezt magának köszönheti, míg Massa a 3. helyről esett ki műszaki hiba miatt, ahogy kínában is a 3. ehylet bukta. Nem kell a hazug dumád pubi, támaszd alá tényekkel, mert anélkül csak kamu.

tifosi képe

@owenaliaslewi: 2007-ben kémügy volt, a mekik nem ynerhettek vb-t, sem a pilóták, akkor mindneki csalózott volna, ezt jól tudták a FIA-nál is, de azt sem akarták, hogy érdektelen legyen a verseny, ezért meghagyták a látszatot, mintha komoly csata folyna, miközben már rég eldőlt, hogy rajkó lesz a papír bajnok. Rajkó vb címe egy fabatkát nem ér, mert nem a páylán szerezte meg, hanem azon kívül, asztalnál döntöttek a sorsáról.

tifosi képe

@jegees: Nagy kópé vagy, hogy elcsalod 2009-et a rajkónak. Hungarongig kell nézni te oktondi! Nagyon ravasz vagy, de ezel nem téveszthetsz meg. Az összepontszámnál is csalással nyersz, mint a szocik anno, de tudod, hazugsággal nem lehet még statot sem ynerni!

jegees képe

Akkor nézzük meg teljes pályafutásukat:
Kimi:
Nagydíjak száma 157 (156 rajt)
Világbajnoki címek 1 (2007)
Győzelmek 18
Dobogós helyezések 62
Első rajtkockák 16
Leggyorsabb körök 35
Világbajnoki pontok 579

Massa:
Nagydíjak száma 119 (115 rajt)
Világbajnoki címek 0
Győzelmek 11
Dobogós helyezések 30
Első rajtkockák 15
Leggyorsabb körök 12
Világbajnoki pontok 359

owenaliaslewi képe

@szlavo: most arra a 18 pontra verheted magad... Tavaly Kimi alatt többször halt meg az autó, mint Massa alatt Mogyoródig...

owenaliaslewi képe

ezt a Kimi fikázóknak:
Ez az ún. "papír VB" a legnagyobb baromság. Kémügyből jött? Nagyon nem valószínű, mivel az egyéni VB-t direkt nem bántotta Mosley, mert, azzal teljesen elrontotta volna a szezont. A McLarenben volt egy nyavalygó de kitűnő sofőr (Alonso), és egy tehetséges de rutintalan ifjonc(Hamilton), akik kábé a 3. versenytől az év végéig ölték egymást, ezért semmi összhang nem volt a csapatba. A 2008-as VB-t pedig nem Kimi cseszte el hanem a Ferrari csapat, mert nem, döntöttek a versenyzőik közt, hogy kié az 1-es szám, valamit a boxhibáikból versenyzőnként 20 pontot vettek el Kimitől és Massától. Aztán arról szerintem senki sem tehet, hogy egy vak paraszt hátulról nekimegy a pirosnál(Räikkönen vs. Hamilton 2008. Montreal) és hogy a kopott száraz pályás gumin nekicsúszik a falnak. Kimit sokan úgy emlegetik, mint a legpechesebb világbajnok, de az, hogy 17 pont hátránynál sem adta fel, az példaértékű. A tavalyi szezonban pedig mindent ő vitt a csapatnál, bár az év elején kétségkívül rossz formában volt, de azért az 1. dobogó, az 1. futamgyőzelem és a sorozatban 4 dobogó mutat valamit, hogy a középszerű autóból mit tudott kihozni. Fisichella pedig: több mint 10 évig vezetett a F-1-ben, nem lehet akkora nehézség a Ferrarit vezetni... Badoer pedig 10 éve nem vezetett, nem csoda, hogy leégett. Azt nem értettem, hogy miért nem a fiatalabb, de szintén rutinos Gené vezette a vörös traktort akkor.

szlavo képe

@jegees: A balesetig számolva az összesítés yg néz ki:Massa:213
Rajkó:195

szlavo képe

@jegees: A 2009.es évet nehogymár telibe számoljad!Massa féltávig versenyzett.

jegees képe

@tifosi: a 2007-es évet kihagytad:D
2007-es évad:

Massa: 3-győzelem 6-POLE vb: 4.hely: 94 pont
Kimi: 6-győzelem 3-POLE vb: 1.hely: 110pont

2008-as évad:

Massa: 6-győzelem 6-POLE vb: 2.hely 97 pont
Kimi: 2-győzelem 2-Pole vb: 3.hely 75 pont

2009-es évad:

Massa: 0-győzelem 0-POLE vb:11.hely 22 pont
Kimi: 1.győzelem 0-POLE vb 6.hely 48 pont

Összesen 3 év alatt:

Massa: 9-győzelem 12POLE vb-pontok: 213 pont
Kimi: 9-győzelem 5-POLE vb-pontok: 233 pont

szlavo képe

@Queen03: Mi nem utáljuk,csupán a helyén kezelünk egy jó közepes pilótát akit sokan tévesen ítélnek meg.Igyekszünk felnyitni a szemét a Kimi ködben élő eltévelyedetteknek,és megmutatni a szomorú valóságot számukra.

Cocacolafangirl képe

szlavo:azoknak már mindegy xD

Queen03 képe

@tifosi: Értelek, csak időnként már kicsit túlzásokba estek. A F1 és az iránta való rajongásnak nem ez lenne a lényege, hogy kit utáljunk jobban. Pl. én sem vagyok oda Hamiltonért vagy Alonsoért, de azért nem órdítom le mindenkinek a fejét emiatt.

tifosi képe

@Queen03: Mi csak visszautáljuk rajkót, mert az elvakult rajongói utálják és fikázzák Massát. Tehát, mi csak visszavágunk, mint a jó öreg Darth Vader.

Queen03 képe

@trunks: egyetértek veled.
Kedves tifosi es "jóakaró" társai, hagyjátok már Kimit békén, ha ennyire utáljátok akkor miért fárasztjátok magatokat azzal, hogy állandóan róla beszéltek és fikázzátok. Szerintem aki utál valakit az nem foglalkozik folyton azzal, ha megjelenik egy új cikk, hogy na még egy kis marhaságot írjon össze róla... amugy ami az ivászatot illeti, ti nem szoktatok soha inni? Minden marhaságot elhisztek, amit a bulvársajtó ír, és még lehetne sorolni... ha meg tényleg olyan részeges, ahogy beállítják, akkor hogy a fenébe tud precízen és tisztán vezetni, most nem a rallyra gondolok, mert ott még kezdő. A F1-ben számtalanszor bebizonyította, hogy nagyon is jó pilóta, ti meg jösztök a nagy szövegeitekkel, mintha szakértők lennétek, erről ennyit. Ha meg ilyen nagy okosak vagytok miért nem mentek ti is F1 versenyzőnek, legalább megmutathatnátok mire vagytok képesek, talán összejönne egy papír vb nektek is, ahogy sokszor már írtátok, na de lehet hogy ez is csak az álmaitokban, de sok sikert kívánok hozzá!! :)

szlavo képe

@lowbot: A palánkokat esetleg.Mást nemigen ver szét ha vissza is tér.

szlavo képe

@trunks: Üde színfolt igen,még senki sem esett ennyit mióta létezik a sorozat mint Rajkó.Százalékos arányban nézve 75%-os a kiesési rátája eddig.Hamar meg fogják unni az autótöréseit és kipenderítik onnan is ahogy az F1-ből is kiebrudalták nem véletlenül.Massa iszonyatos mértékű ruhát mért rá főleg 2009-ben.A balesetig a fél évad alatt 22-10-re verte Rajkót ami azt jelenti hogy 120%-al múlta felül a kicsapongó életetmódot folytató Rajkót.Az orbitális különbség!Talán még Hamilton alázta ilyen szinten Kovát a mezőnyben csapat társként.Arról nem is beszélve hogy Massa szerezte volna a Ferrari első dobogóját ha nem romlik el a gázpedál elektronikája az autóján.Aztán Rajkó villonghatott Badoerek meg Fisicók mellett akik tesztelés nélkül ültek át a Ferrariba.Ez volt az utolsó dicsősége a sportban amit F1-nek nevezünk.Emelt fővel vonulhatott alsóbb kategóriába mert alázta Badoert.

tifosi képe

@trunks: Hazudsz!
Rajkót Heidfeld bucira verte. Kocka bucira verte. Majd Massa megsemmisítette! Ő adta mega kegyelemdöfést, aminek köszönhetően hála ég kirgúták a finnt a forma 1-ből.

tifosi képe

@trunks: Az F1 szégyene volt rajkó, mindenki utálta mert lusta és iszákos, aki öregembereket és kisgyerekeket bántalmazott. Az ilyen arcokat a kocsmákban találod, ő is oda való.
Rajkó wrc-s mérlege lószar, eddigi 4 futamából 3-onn összetörte az autót, ami a Citroen jelenlegi helyzetében nem engedhető meg. Loebről semmit nem tudsz, ő ritkán hibázik, évekig hiba nélkül versenyzett, és csak tavaly volt egy-két hibája, de belefért, mert mellette sok futamot nyert és bajnok lett. Rajkó a legjobb autóban ülve is többek kiesése rán több perccel lemaradva lett pontszerző. Semmi esélye a raliban, még annyi sem, mint az F1-ben.

tifosi képe

@trunks: a Mclaren cáfolatát már elmondta Dennis, azt be kellett adniuk, még annak ellenére is, hogy tudták, nincs jelentősége. papír vb lett rajkó, még a bajnokok showjára sem hívták meg, ami jelzséértékű.
2003-ban semennyire sem érdemelt volna címet, az a forma 1 széegyene lett volna, ha ő nyeri.
2005-ben sem, egyszerűen gylkolta az autót, és bután versenyzett. Így nem lehet bajnok. Áldja az istent, hogy kapoatt egy papír címet.

tifosi képe

@trunks: trunksi a számok nem hazudnak, tudod, csak te.

2008

Pontok: 97-75 Massa
Győzelmek: 6-2 Massa
Pole: 6-2 Massa
Verseny: 12-6 Massa
Időmérő: 12-6 Massa

2009

Pontok: 22-10 Massa
Verseny: 5-4 Massa
Időmérő: 5-4 Rajkó

Összes

Pontok: 213-195 Massa
Győzelmek: 9-8 Massa
Első rajtkocka: 12-5 Massa
Verseny: 23-21 Massa
Időmérő: 26-19 Massa
Hat-trick: 3-1 Massa

Ennyit rajkóról, ezért bukott kia Ferraritóé és a Forma 1-ből. Most a raliban töri az autókat és a szegény fákat aprítja a futottak még mezőnyben. Legalább kiderült, hogy oda is tehetségtelen.

tifosi képe

@trunks: Még mindig hazudozol trunksi? Nem baj, azért vagyok itt, hogy kijavítsalak!

Már 2007-ben is Massa volt a jobb, sokkal. Rajkó az első futam megnyerése után-amit Massa mászaki hibája miattt nyerhetett meg- 7 futam kellett az újabb csapatutasításos győzelmhez Franciaországban. Ott rajkónak kedveztek, mert a béka segge alatt volt az önbizalma.
Monzáig Massa úgy volt előtte az összetettben, hogy volt egy műszaki hibája Ausztráliában, egykiárása Kanadában(rajkó elől zárták ki!) csapat hiba a Hungaroringen, majd a monzai műszaki hiba, ahol megint rajkó elől esett ki. Ennek köszönhette rajkó az összetettbeli előzést.
De jobb is így, legalább nem Massa lett a csúfos papír világcsajnok.

teddy55 képe

@trunks: Az összes hozzászólásoddal egyetértek

trunks képe

@tifosi:
Fisico 2005-ben majd kétszer annyi pontot Sauberrel. Kimi az összes csapattársát megverte szinte, egyedül Nick-től kapott ki, de akkor még újonc volt, ráadásul ő jó pár kategóriát kihagyott. 2002-ben DC ugyan felül múlta Kimit pontban, de nem igazán mérvadó eredmény, mivel Kiminek 11 kiesése volt, ebből 10 műszaki hiba, és egyszer Rubi szállt bele. Vagyis Kimi 50 pontból szerzett 24-et, míg DC 110-ből 41-et. Úgye nem kell mondjam melyik a jobb arány.
Massa kikapott Fisicotól, Heidfeldtől, és JV-t is csak nagy mákkal tudta leggyőzni, és utána még MS-től is kikapott. Aztán jött Kimi, aki önerejéből verte 2007-ben, majd 2008-ban a csapat már Fülöpöt tolta, és egyértelműen hátráltatta Kimit.
De Kimit ez sem zavarta, hozta az eredményeket, és küzdött a végsőkig.
Aztán jött 2009, amikor Kiminek köszönhető, hogy a Ferrari megtudta menteni a becsületét, a hála az lett, hogy kirúgták. És úgyebár a Ferrari egy nagy család.
Mindez egy hazugság. Ferrari egy undorító csapat, undorító eszközökkel.

trunks képe

@McLaren fan:
Szánalmas senkiházi! A helyedben befognám a pofád. Lewis még a Jordán Rallyt is az árokban fejezte volna be ha Kimi helyében van. Szóval jobban tennéd ha kussolnál. Kimit azért fizetik, mert ő Kimi. A f1 legjobb és leggyorsabb pilótája volt.
Aki eszméletlen sokat tesz hozzá a WRC népszerűsítéséhez. Egy üde színfolt.
Kimi WRC autóval idén januárban kezdett versenyezni, ebben a kategóriában egy hiba olyan mint Monacoban az f1-ben hibázni, könnyen vége lehet a dalnak. De még Loeb is szokott hibázni, és más olyan pilóta, aki nem tegnap óta őrzi az ipart.
Szóval a helyedben nagyban befognám, mert Kimi fog még fejlődni a rallyban, és lesz még jobb is.

trunks képe

@Bai92: Bocs, de akkor a mezőny fellett állt a Ferrari, azok a sikerek a csapaté. Papír VB alatt ez a nyomorék azt érti, hogy le volt osztva, hogy Kimi lesz a vb.
Ami tiszta szánalom akár hogy is nézzük. A legnagyobb cáfolata, hogy a McLaren bíróságon akarta megnyerni a vb címet.
Papír vb cím. Egy képzeletbeli dolog.
De ha igaz is lenne. Akkor is megérdemli Kimi a címet, 2003,2005-ért.
És azért mert ő tiszta küzdelemben volt a legjobb, legtöbb győzelem, legtöbb leggyorsabb kör.
Emellett csak ez a nyomorék nem ismeri el Kimi vb címét, Hamilton és Alonso is megtette.

trunks képe

@tifosi: Harmatos? Akkor Massa teljesítményét minek nevezzük, ha nem Nicolas Todt lenne a menedzsere, a büdös életben nem kerül be a Ferrariba, és Kimi már 2* vb lenne, és épp szarrá verné Alonsot. Szóval a helyedben nagyon befognám.

trunks képe

@tifosi: Papír vb a jó kurva anyád.
Előre leosztott vb cím, csak a képzeletedben létezik. Kimi megharcolt a vb címért. Ő volt a legjobb. Massa a közelében sem volt, és csak azért volt Monzáig előtte pár ponttal mivel Kiminek már két műszaki hibás kiesése volt, a McLarenesek meg csak azért voltak Kimi előtt, mert szintén befejeztek minden versenyt.
Arról ne is beszéljünk, hogy a 2007-es McLaren, Ezüst Ferrari volt. Massa álmaidban lesz jobb, mint Kimi. Fülöpnek a büdös életben nem lesz vb címe.
Egy rakás szar pilóta. Akit még Giancarlo is megalázott.
Jó lenne az agyadhaz kapnál te idióta.
Massa mindössze egy szezonban tudta megverni Kimit, amikor egyértelműen Kimi ellen dolgozott a Ferrari és MS be is vallotta, hogy Fülöp volt az első számú pilótájuk.
Rendre Kimi versenyét tette tönkre 2008-ban Ferrari, 2009-ben pedig ha nincs Kimi a Ferrari győzelem nélkül zár.

szlavo képe

@Cocacolafangirl: Nyilván neki jobb,de az útmenti fákat kérdeznéd ők más véleményen lennének biztosan..:D

tifosi képe

@Cseppladanyi: Rajkó a harmatos teljesítményének is köszönheti, hogy idő előtt távozott.

Cseppladanyi képe

@McLaren fan: Ha Kiminek a pénz is kellett akkor Alonsonak meg egy jó kocsi kellett amit meg is vett neki a santander!Mert nemhiába lett a santander a ferrari főszponzora és nem véletlen ment el Kimi egy évvel hamarabb!

McLaren fan képe

@Cocacolafangirl: De Kiminek csak a pénz kellet ja meg hogy legyen a hűtőbe jégkrém xd. A versenyzés már nem érdekelte ugy volt vele hogy már 1 szer bajnok lettem minek legyek itt tovább.

tifosi képe

@Cocacolafangirl: mert rajkó nem arra ment, hogy sok pénzt kapjon, mi?:D

tifosi képe

@krivy: kimi meg a rommá verés két különböző dolog.

tifosi képe

@Bai92: Rajk címénl nincs papírabb, ugyanis a kémügy hozadéka volt.

tifosi képe

@lowbot: Max a palánkokat veri széjjel... az autójával.

Cocacolafangirl képe

tudod Mclarenfan mostanába minden pilóta arra megy h jó sok pénzt kapjon.
pl.Alonso is ilyen,meg Hamilton is(fujj:S)
mindegy nem kell itt Kimit leírni,mert elment,lehet h így sokkal jobb neki.
és nyílván ha belejön nem fog kocsikat törni.......

KimiRai001 képe

Úgy ahogy mondjátok.

krivy képe

Remélem jövőre visszatér a Red Bull színeiben és Vettellel rommá verik az egész mezőnyt!
Addig is még jó sok pontot gyűjt a Citroen csapatnak.
Visszatérve a "jobb" versenyző nem peches,hanem béna.
Go-Kimi-Go!

Bai92 képe

@tifosi: Nem tudom mit kell itt mindig papír VB-nek nevezni Kimi bajnoki címét! Annyi erővel Hamiltoné is az, hiszen ő is kiélezett küzdelemben szerezte meg, ami az utosó futamig tartott. Ha valamit papír VB-nek lehetne nevezni, az sztem Schumi néhány címe, amiket mezőny felett álló autóval és egy Birkával már a szezon közepén megnyert!

lowbot képe

massa hülyére verte?? inkább menj azt nézd a minimaxot te sötét...visszajön széjjelver mindenkit

McLaren fan képe

Én nem szeretném ha visszajönne de szerintem már ő sem akar ha csak nem fizetnek neki sokat amit biztos hogy nem fognak! Jó helyen van ő ott eleget fizetnek neki azért hogy kocsikat tör:D

tifosi képe

@Captain_El_Burrito: Év elején jobb teljesítményt nyújtott, még Massánál is, aztán lett bedarálva.

tifosi képe

@teddy55: Papír vb-t nem nevezünk jobbnak, nem ő döntött arról, hogy ki lesz 2007 papír bajnoka. Massa hülyére verte, már 2007-ben is jobb volt, de sajnos pechesebb is.

Captain_El_Burrito képe

@tifosi: te mondtad, hogy Kimi fényévekkel jobb teljesítményt nyújtott mint Alonso, akkor most miért ne jönne be az efféle csere?:)

teddy55 képe

@tifosi: Az a "rosszabb" versenyző a "jobb" versenyző mellett lett Világbajnok, míg fordítva nem igaz az egyenlet. Ez a Cu-mi Tifo Köszönjük Emese.

tifosi képe

@Bronson: A jobb versenyzőt nem szokás egy rosszabbra lecserélni.

Robi88 képe

@bonus6: haha :D

Bronson képe

Én mindig jobban kedveltem, mint Massát! Jövőre leválthatná.

speedway képe

Szerintem még Niki Lauda is visszatérhet!

bonus6 képe

Elfogyott a Citroen kasztni :)